Chapter 7.

Halihó!:) Meghoztam a kövi részt!:D Megpróbálok egy kicsit hosszabbat, és jobbat írni, mint eddig...hogy hogyan fog sikerülni? Nem tudom...

-Liam, akkor mi most...
-Igen, a barátnőm vagy-tett a fülem mögé egy tincset, mire én mosolyogva a földet bámultam.
-Örülök neki-fogtam meg a tarkóját, hogy újra megcsókolhassam-elmegyünk hozzám? Elmondjuk Harrynek.
-Biztos vagy te ebben?-emelte fel a szemöldökét, enyhén eltolva magától.
-Teljesen.Végre tudok mosolyogni-néztem fel a plafonra-fürödj meg.Oké?-röhögtem, ugyanis kissé érződött rajta, hogy pár perccel ezelőtt még a nehéz vasakat emelgette.

Kaján vigyorral bement a fürdőbe, majd végigmértem a szobáját.Egy nagy franciaágy, képek az éjjeliszekrényen, és egy hatalmas ablak, amin keresztül  szinte egész Londont látni.Leültem az ágy szélére, majd hanyatt vágódtam.Hatalmas röhögésben törtem ki.Annyi napig sírtam mindenért, és most végre barátom van! Esküszöm, ennél boldogabb nem lehetek!A barna falak sok mindent sugalltak.Gyakorlatilag leírták Liam személyiségét.Egyszerre félek, és vonzódok hozzá.Képes megverni egy ismeretlen embert, miattam, és ráadásul azzal a két eszementtel is összerúgta a port...mi lesz a következő?Felálltam, és gondoltam, megnézem, hogy hol késik már Liam.Nem vett észre, így amíg a kabinban fürdött, én őt néztem.Sötét volt , szinte alig láttam őt.Ismét háttal volt nekem, és láttam, hogy a foltjait nyomkodja.Mindegyre fájdalmasan felszisszent.

-Ennyire fáj?-léptem a kabinhoz aggódva, de szerintem alig hallotta.
Akkor jöttem rá, hogy én kukkolom Liamot.Mikor ez átfutottam rajtam, akkor gyorsan kirohantam.
-Héj, ha egyszer már bejöttél, akkor maradj is itt-kiabálta Liam, amit azonnal meghallottam.
Én szégyenemben megfordultam, és egy vigyorral találtam magam szemben.Leakasztotta a törülközőjét,és a dereka köré tekerte.
-Szerintem most fordulj el-kacagott.
Eleget tettem a kérésének.
-Hát ilyen kis kukkolók vagyunk?-fordított meg, majd magához húzott, így ágyéka ütközött az enyémmel.
-Én csak...na jó! Jössz, vagy nem?-tereltem a szót.
-Jövök, de ne leskelődj-kacsintott, majd kimentem a helységből.
Azt hiszem, hogy most még a múltkorinál is vörösebb volt a fejem.Hogy lehetek ekkora bunkó? Alig vagyunk együtt fél órája, és már megbámulom? Az arcomat a tenyerembe temettem, és szinte már égetett a vörösség az arcomon.Fogtam a kabátom, felvettem, és vártam Liamra.Mikor kilépett, leesett az állam.Szürke póló, batmanes sapi, fekete gatya és bakancs.Túlságosan is vadító volt.
-Tetszem?-fordult meg, hogy mindenhol rendesen végigmérjem.
-Az nem kifejezés-mosolyogtam, majd ő is végigmért.
-Te sem panaszkodhatsz-karolt át, majd kimentünk a lakásból.
Bezárta az ajtót, majd a liftet használtuk.Kiléptünk a forgalmas Londonhoz.
-Ismered az utat?-kérdeztem.
-Persze-vágta rá rögtön.
-Harrytől?-néztem rá, mire bólintott.
Nem sokat beszélgettünk az úton, de a felénél már untam a dolgot, úgyhogy témát kezdtem.
-Winona és anya elmentem messze.Egyedül vagyok, csak Harry vigyáz rám.Meg most már te-mondtam egy szuszra, mire megállt.
-Harry ott lesz veled egy lakásban?-kérdezte kissé felháborodva.
-Nem, csak felügyel.Mégis csak a legjobb barátom, nem?-tártam szét a karjaimat.
-De nem a testőröd.Mindegy, jó haver, bírom őt-karolt át újra, mire bólintottam.
Gondoltam, hogy egyszer úgyis barátok lesznek,csak azért hogy ketten is felügyeljenek.Mindegy, szeretem őket, ez a lényeg.
Lassan lépkedtünk a macskaköves úton, egy-két embert kikerülve.Mikor odaértünk,kicsit megijedtem, hogy Harry vajon mit fog szólni.Az ajtó előtt állva Liam megpuszilt, és egy bíztató mosolyt küldött felém.Idegesen kerestem a kulcsomat, mire megtaláltam, és megkönnyebbülten nyitottam ki az eddig zárt ajtót.
-Végre már hogy itt vagy-tapsolt egyet Harry,ám amikor meglátta, hogy nem egyedül érkeztem, kissé furán bámult rám-mi ez?-mutatott kettőnkre, mire Liam odalépett hozzám, és összekulcsolta a kezünket.
-Együtt vagyunk-motyogtam.

-Mi?-kiabált rám, mire behúztam a nyakam-hogy te, meg ő? Nézd, van, amit nem mondtam el neked vele kapcsolatban...régóta ismerem, csak egy éjszakára kellesz neki, semmi többre!-ordította, mire Liam szorosabban fogta összefont kezünket.

-Velem boldog.Ez a fontos-mondta Liam nyugodt hangon.
-Igen, ugyanezt mondtad Ginával kapcsolatban is, és mi lett a vége? Egy lelki roncs lett.Miattad-fogta a homlokát, és aggódva rám pillantott.
-Ti hogy ismeritek egymást?-néztem felváltva rájuk.
-Ellenség-mutatott Harryre Liam.
-Ja-bólintott Harry.
Én akkor nem tudtam, mire gondoljak.Végül is tényleg csak pár órája csókoltam meg Liamot, ez persze nem azt jelenti, hogy járunk.Miért mentem bele ebbe? Miért csábított el a puszta mosolyával? Miért? Meg amit Harry mondott.Mi lesz, ha én is egy lelki roncs leszek, mi lesz ha velem is azt műveli mint azzal a Ginával? Tudtam, tudtam hogy nem ismerem igazából.Nem kellett volna ez az egész.
-Liam-sóhajtottam-kérlek, menj el-mutattam az ajtó felé, mire meglepően rámnézett.
-Ezt most komolyan gondolod? Thalia, a barátnőm vagy!-kiálltott, majd erősen ráncigálni kezdett.
-Engedj el!-ordítottam-nem vagyok a barátnőd.Azt hittem, végre boldog lehetek, de ez is csak pár óráig tartott.Köztünk nem volt semmi, és nem is lesz! Most pedig takarodj innen!-kiabáltam a könnyeimmel küszködve.
-Ennek a féregnek hiszel?-mutatott végig Harryn-hát jó, de te az enyém leszel-suttogott.
-Harry sosem hazudott nekem-csaptam rá az ajtót, majd Harryre néztem-ha ennyire utálod, akkor miért engedted hogy egyáltalán szóba álljon velem?
-Nem tudtam, hogy erre a Liamra gondolsz.Kérlek, ne csinálj többet ilyet.Nem akarom hogy teljesen tökre tegyen-ölelt meg szorosan.
Nem akartam sírni...megint.Túl sokat kell elviselnie Harrynek.Éreztem, hogy igazat mond, tudtam az elejétől, hogy nem akarom ezt.Túl gyors volt minden.
-Ne haragudj-fúrtam a fejemet a nyakába.
-Semmi baj.Talán mégsem nőttél még fel.Anyukádék alig mentem el, te már csinálod a fesztivált-kuncogott.
-Haha-forgattam a szemeimet.
-Mi van a balettal?
-Nem tudom.Mostanában nincs kedvem elmenni az órákra.Úgyhogy talán abbahagyom-pillantottam a földre, miközben nagyot sóhajtottam.
-Te tudod-vonta meg a vállát.

Kopogtak.Ha megint Liam az, akkor esküszöm megölöm.Harry nyitott ajtót, és szinte megsüketültem, olyan vékony hangot hallottam meg az ajtóból.

-Szia cicám!-ugrott a nyakába gondolom Charlotte.

-Hello.Ő itt Thalia-mutatott be, majd kezet akartam vele fogni, de inkább nem tettem, mert undorodva nézett rám.

-Ja, te voltál az, aki miatt elküldött a macim.És ki vagy te? Hm?-húzta meg fájdalmasan szoros, szőke copfját.

-Először is.Itt én lakom, szóval elvárom, hogy ne beszélj így velem.Másodszor is.Harry barátja vagyok, és mély elnézésedet kérem, hogy éppenséggel nem olyan csili-vili életem van, mint neked, és hogy nekem van nagyobb problémám annál, hogy letörik a körmöm-válaszoltam flegmán.

-Hát jó.Úgy látom kemény vetélytársam lesz-mosolygott gonoszul.

-Charlotte, tényleg ne legyél ilyen bunkó hozzá.Egyáltán miért jöttél?-kérdezte Hary, és úgy állt elé, hogy ne lássam a rusnya képét ennek a nőnek.

-Már mindenhol csináltuk, csak itt nem-esett neki Harrynek, mire azonnal közéjük furakodtam.

-Te komolyan azt hiszed, hogy majd itt fogtok lefeküdni? Menj innen! Most!-kiabáltam rá, mire tátott szájjal bámult engem-Harry, választhatsz, hogy ma a legjobb barátoddal filmet nézel, vagy ezzel a cicababával kufircolsz-néztem Harryre.

Mélyen elgondolkozott, ami nagyon megbántott.És akkor olyat tett, amire nem számítottam.Odalépett Charlotte mellé, és elmentek.
Szóval ott maradtam egyedül, senki sem volt velem.Se Liam, se Harry.

Chapter 6.

Sziasztok, olvasók!:) Másodjára szólok hozzátok, és hát igen...tegnapra terveztem a részt, ugyanis már hétvégén megvolt a terv, de olyan sok dolog egybejött így ezen a két napon, ráadásul tegnap este nyolcig a suliban voltunk (osztálybuli...fuck yeah!:D) így hullafáradtan jöttem haza.Túl sokáig voltam suliban.:D Szóval itt van, remélem tetszik, és tessék kommentelni, mert nem jön akkor az új rééész!:DD 

-Akkor meg miért sírsz?-tette csípőre a kezét Harry.
-Mert tudom, hogy hazudik-tettem hátra a kezem, és elkezdtem egy kicsit dölöngélni, mert kényelmetlenül éreztem magamat.

Harry értette a célzást.Sokszor hazudott nekem, de mindig volt nyomós oka rá.Aztán már túlságosan is kiismertem, hogy mikor hazudik.Felnéztem az égre, és egyre több vízcsepp érte könnyes arcomat.Harry átkarolt, majd együtt indultunk haza.Már szinte zuhogott, mikor odaértünk a lakáshoz.Megtorpant, elém lépett, és mélyen a szemembe nézett.Megfogta a vállam.

-Winona nem láthat így.Anyud sem-nézett komolyan, mire aprót bólintottam-amúgy nem tudom, miért félted annyira.Alig ismered-mosolygott féloldalasan.

-Féltem, és kész-zártam le a "vitát".
Kicsit lökdösni kellett,  hogy eljussak a járdától az ajtóig.Benyitottam, és Winonát meg anyut láttam, ahogy a kanapén pakolnak a bőröndjükbe.Anya hirtelen felegyenesedett görbe állapotából.

-Csak, hogy itt vagy. Mindjárt megyünk-mondta, miközben egyszer sem nézett rám-oh, szia Harry-mosolygott rá.
-Sajnálom.Nem akartam elkésni.Segíthetek?-léptem oda a testvéremhez, mire erényesen megrázta a fejét.
Hátrébb léptem, és néztem, ahogyan a nagy, piros utazókba pakolják a holmijaikat.Ösztönösen összeszorult a gyomrom, és a szívem szakadt meg.Meg tudom őket érteni, hogy miért mennek el, és tudják azt is, hogy én miért nem megyek el.Nem hagyhatom itt ezt a környéket, túlságosan is a szívemhez nőtt.Apa engem soha, de soha nem bántana, mert ismerem.Remélem a börtönben éli le a hátralévő életét.Nem akartam sírni, főleg nem előttük, nem akartam így elbúcsúzni.Mellettem lévő ablakon át meredtem a tájba.Az eső még mindig zuhogott.
-Mennünk kell-nézett anya a szemembe.

-Sziasztok-öleltem mind a kettőjüket, amire ösztönösen kitört belőlük a zokogás.

-Harry vigyázni fog rád-mondta anya, majd ő áttért Harryhez,hogy beszéljen vele.

-Thalia, mondhatok neked valamit?-szólt Winona, majd arrébb mentünk egy picit-mikor fogod fel, hogy Harry az ideális hozzád? Thal, nagyon szeretlek, ezt te is tudod, de kell neked egy szerelem.És Harry megadná neked azt amire mindig is vágytál-suttogta.

Nem szóltam semmit a döbbenettől, csak bólintottam.Megölelt, majd odament anyához.

-Sziasztok.Legyetek jók!-intettek az ajtóból , majd Harry becsukta az ajtót.

-Hallottam-huppant le a kanapéra.

-Mit?-tettettem a hülyét.

-Thalia, akarsz róla beszélni?
-Nem igazán-húztam el a számat-írok Liamnek.Én ezt nem bírom.Gyorsan előkaptam hát a mobilom, és sebesen írni kezdtem.Hevesen dobogott a szívem, amikor megrezzent a telefonom.Írt.Majd mikor már gondoltam, hogy nincs fent, idegesen téptem a számat.Most akkor nem akar látni, vagy titkol valamit? Szerintem utána kéne járnom.
-Harry, elmegyek Liamhoz-álltam fel, és kezdtem pakolászni.
-Rendben-bólintott, mire felkaptam a fejem.
-Csak ennyi? Semmi "ne menj, mert azt mondta?"-fakadtam ki.
-Én azt honnan tudhattam volna?-röhögött fel-amúgy nagylány vagy már.Egy saját lakással.Alig pár perce a tiéd-vonta meg a vállát.
-Jólvan.Akkor megyek-csuktam be az ajtót.
Az eső már nagyjából elállt, anyáék viszont már nem voltak sehol sem.Elindultam hát Liam lakása felé.Sok érzelem kavargott bennem, köztük a bűntudat, mert azt mondta hogy ne menjek hozzá.De én megteszem.Mert...Szere...NEM! Nem lehetek szerelmes belé.Alig ismerem.Nem tudom, igazából milyen ember.Lépéseim szaporábbak voltak.Mikor odaértem a panelház elé, kifújtam a levegőt, és már mentem is be.A lépcsőt használtam.Mikor felértem, és megláttam a bűvös nyolcas számú ajtót, bekopogtam.Nem nyitottak ajtót.Nyitva volt, úgyhogy bementem.
-Liam!-kiáltottam, de senki.
A pulzusom az egekbe szökött, idegesen kerestem a konyhában, a mosdóban.Egyetlen hely volt, ahova még nem néztem be.A szobájába.Ahogy közelebb értem, vasdarabok ütközését hallottam.Olyat, ami az edzőteremben hallható.Lenyomtam a kilincset, és ott volt Ő.Póló nélkül, háttal nekem idegesen edzett.Nem hallotta, hogy bejövök, így csak bűvöltem a kidolgozott hátát.
-Neki akarok megfelelni, csak neki-mondogatta folyamatosan.
-Kinek?-kérdeztem.Talán túl hangosan.
Mikor meghallotta hangomat, összerezzent, és azt hittem, teljesen ki fog akadni.De nem így történt.Ülő helyzetből bámult engem, némi haraggal.Mikor felállt, és felém fordult, a gombóc ott ugrándozott a torkomban.Izzadt testét kék-lila foltok takarták.Mikor látta a zaklatottságomat, végre megszólalt:
-Sajnálom-lépett közelebb hozzám.
Én még közelebb mentem hozzá, hogy jobban szemügyre vegyem a foltokat.Óvatosan végigsiklottam kezemmel a hasán, mire aprót felszisszent.
-Miért csinálod ezt velem?-remegett a hangom.
-Sajnálom-bökte ki megint.
Két kezem az arcán pihentettem, és mikor már homályosan láttam, homlokomat az övének támasztottam.
-Ígérd meg, hogy többször nem csinálsz ilyet-suttogtam.
-Ígérem-mosolygott.
Ekkor nem éreztem a külvilágot.Nem érdekelt,hogy mit gondol rólam, haragszik vagy örül, akkor nem éreztem.Csak a fájdalmat, amit neki okoztak.Hogy volt képes azokkal verekedni? Nem érte meg! Megcsókoltam.
Először én is meglepődtem cselekedetemen, de amikor ő még közelebb húzott magához, hogy levegő se legyen köztünk, tudtam, hogy tetszik neki.Hogy nem haragszik.El van felejtve.Mikor elváltak ajkaink, nem szóltam semmit, csak a mogyoróbarna szemeket pásztáztam.Most látom, hogy csodálatosak.
-Ezt most miért csináltad?-kérdezte gyöngén, és én pedig nem tudtam válaszolni-tudod mit? Nem kell válasz.Elég, hogy itt vagy nekem-ölelt meg szorosan.
-Aggódtam érted.
-Tudom-bólintott.
Nem is akartam tudni, hogy kik ezek az emberek.Túlságosan  is elfoglalt az, hogy a szívem most nincs annyira kifacsarva, amiért anyáék elmentek.Sokkal jobban tetszik ez az érzés.Hogy végre megtaláltam azt, akivel szívesen leélném az életem.Furcsa ezt kimondani, tekintve azt, hogy alig ismerem,és hogy eddig tűrtőztedtem magam ettől a dologtól.De most már tudom, hogy ez hiába volt.A szerelemnek nem lehet megálljt parancsolni.Ha egyszer jön, akkor nincs megállás.Akár egy pillantás is elég, hogy érezd, ő az igazi, és tudod, hogy mindent megteszel, hogy megkapd, amire vágysz.A viszonzott szerelmet.Hogy ugyanazt érezze irántad, mint te.Csókolózni az esőben, hóban, összebújni egy forrócsoki mellett, romantikus filmet nézni, miközben Ő már nagyon unja, de tudod, hogy végignézi veled...mert szeret.

Chapter 5

Ez a rész kicsit rövidre sikeredett, de hát ez van.Remélem tetszik!:D






"Nem csinálok baromságot.Ígérem."-Liam

Az ajtón kilépve kerestem Harryt, hogy vajon merre is mehetett.Lesettenkedtem a lépcsőn, majd a kanapénál göndör fürtöket pillantottam meg.Mosolyogva odamentem, és befogtam a két szemét.

-Nincs kedvem viccelődni.Egy kicsit egyedül akartam lenni-mondta, leválasztva arcáról a kezemet.

Lebiggyesztett szájjal álltam elé, megakadályozva, hogy nézze azt.

-Styles, kérlek mond meg, mi volt ez-ültem le mellé, szorosan átkarolva karját.

-Nehéz elviselni, hogy felnőttél-mosolyogva rám pillantott.

-De hát nekem már volt barátom ezelőtt. Liam-mal még csak tegnap találkoztam.És igazából tartozok neki, ugyanis az életemet mentette meg.

-Tudom.És amúgy meg azt a kapcsolatot nézve nem adtam nektek 3 hónapnál többet.És így is volt-kapcsolt adót a tv-n.

-Azt mondod, mi?-ütöttem meg a karját, majd elgondolkodtam-igazad van.Megint-döntöttem hátra a fejemet.

-Később jövök-adott egy puszit az arcomra.

-Máris mész?-kérdeztem tőle, miközben figyeltem minden egyes mozdulatát.

-Megyek a barátnőmhöz-vette fel a kabátját, mire én fújtattam egy sort.

-Menj akkor-duzzogtam.

-Mondtam, hogy később jövök.Talán még be is mutatom neked-kacsintott, majd elhagyta a házat.

Őszintén én nem vagyok kíváncsi rá.Harryt ismerve biztosan egy agyoncicomázott, dús keblű nő lesz az.Sosem volt rendes barátnője.Még mindig a kanapén ülve várakoztam.Hogy mire? Nem tudom.Egyszerűen csak vártam.Aztán beugrott valami.El kéne látogatni a parkba.Olyan régen voltam már ott! Fogtam magam, és a délutáni napsütésben, mosolyogva mendegéltem.Mikor odaértem, leültem egy padra, és kémleltem a kis tavacskát.Kacsák úszkáltak benne, és pár gyerek boldogan etette őket. Körbe-körbe nézelődtem, amikor megpillantottam egy szürke pólós fiút.Ez Liam? Ő mit keres itt?
Szomorúan dobálta be a kavicsokat a tóba.Valami baj van vele? Felálltam, majd újra leültem.Most menjek csak úgy oda, mintha követtem volna?
Kifújtam a levegőt, és egyre közeledtem célomhoz.Nem vett észre, úgyhogy leültem mellé.
-Hát te?-lepődött meg.

-Ide szoktam járni.Miért vagy szomorú?-kérdeztem.

-Most már nincs semmi bajom-mosolygott.
-Velem volt bajod?-vontam fel a szemöldököm.
-Hagyjuk-rázta a fejét.
Újra a tóra pillantottam.Igazából meg tudom érteni, hogy miért szokott ide jönni.Csak rá kell pillantani erre a csodás helyre, és minden gondod, bajod elszáll.Csak hallgatod, ahogy egy-két kósza szél megindítja a vizet, s mintha magával akarna ragadni, s te meg engeded.A víz szaga, a kis halacskák, a kacsák, akik néhány kenyérdarabért kuncsorognak.Szeretem ezt a helyet.A tó körüli fák némi biztonságot sugallnak.Mintha élnének, és azt susogják neked, hogy nem vagy egyedül.És te elhiszed.Mert tudod, hogy valahol a nagy világban sokkal nagyobb baja van valakinek, mint neked.
-Látom, te is el szoktál bambulni, és gondolkodni-törte meg a csendet Liam, mire visszatértem a Földre.
-Igen-bólogattam.Nincs nagyon mondanivalóm neki.
-Az a csók...
-Felejtsük el.Nem történt meg-fejeztem be helyette.Nem vagyok még kész egy kapcsolatra, főleg nem egy ilyenre.
Csak a száját húzta, majd átkarolt, és megölelt.Így csodáltuk tovább a parkot.Meleg ölelése nyugodtsággal töltött el.Liam mindig olyan hirtelen mozdult meg, mindig hátranézett.Amikor már ötödjére csinálta, már én is hátrapillantottam.A mögöttünk lévő padon ült két férfi, akik agyon voltak tetoválva, cigiztek, és tele voltak piercingekkel.Csak egy pillanatra néztem őket, mert a rémülettől ösztönösen visszafordultam.
-K-kik ezek?-suttogtam Liam fülébe halkan.
-Ismerősök.Szerintem most menj haza, van egy kis elintézni valóm-távolodott el tőlem, mire nagyon megijedtem.
Visszahúztam magamhoz.
-Tudom, hogy nem ismerlek alig egy napja,tudom, hogy hülyén fog hangzani, de kérlek, vigyázz magadra, és ne csinálj hülyeséget-adtam egy puszit az arcára.
-Nyugalom.Nem csinálok semmi baromságot.Igyekszem-karolt át.
Egy kicsiny könny szökött a szemembe, majd mikor felálltam, egy utolsót intettem.Nem mertem még egyszer visszanézni, nem akartam látni újra azokat a melákokat.Haza akartam menni, Harry-t akartam, azt szerettem volna, hogy megnyugtasson, hogy öleljen át, és hogy ne azzal a Charlotte-val foglalkozzon.Nem akartam ezt.Gyorsan szedtem a lábaimat, majd mikor már az utcánkban jártam, zokogni kezdtem.Félek, hogy történik vele valami.Hogy nem látom többször.Álltam, és féltem.Senki sem adott támaszt.
-Thalia, mit csinálsz te itt?-éreztem két erős kart a hátamon.
Könnyes szememmel megfordultam, és göndör fürtöket pillantottam meg.
-O-ott volt a parkban, é-és o-ott volt két ember é-és nem tudom m-mi történt vele-borultam a nyakába.
-Ki ez a lány, és miért ölelget?-hallottam meg egy nyávogós hangot Harry mögött.
-Charlotte, menj haza-utasította Harry.
-Mi? Csak így elküldesz?-lepődött meg.
-Menj haza!-kiabált vele Harry.
Peckesen távozott, majd Harry újra engem nézett.Tudta, hogy kiről volt szó.
-Nem kell félteni.Szerintem nem fog velük verekedni.Erős Ő-mondta, mire kipattantak a szemeim.
-Te i-ismered?-döbbentem le.
Harry sóhajtott egyet.
-Tudod, felhívtam a számot.Mondtam neki, hogy vigyázzon rád.És beszélgettünk-mondta.
-Miért küldted el?-átnéztem a válla fölött, és még mindig meglepődve sétálgatott Charlotte.
-Még te mondtad, hogy nem komoly.Sokszor csináltam vele ilyet.Nyugi, kiheveri-röhögött, mire én csak a számat húztam.
-M-most rosszul érzem magam-mondtam, miközben lehunytam a szemem-felhívom.
Az a pár kicsöngés nagyon aggasztott.
-Thal, semmi baj.Itthon vagyok-mondta, majd le is tette.
Én csak lefagyva vettem el a telefont a fülemtől.  Harry választ várva nézett át rajtam.
-Otthon van-suttogtam.

Chapter 4.

 Hunyorogva nyitottam ki a szememet.A reggeli napsugár bekandikált a függöny mögül, de mikor belenéztem, szinte elvakított.Egy kanapén feküdtem, betakarva.Aztán eszembe jutott a tegnap.Hogy megmentett Liam, hogy megcsókolt egy idegen.Erősen próbáltam nem az előbb említettre koncentrálni, ezért összeszorítottam a szemem.Hangos lépteket hallottam, amire ösztönösen is csukva maradt a szemem.Egyrészt, mert álmos voltam, de nagyon, másrészt meg gondoltam Liam az, és ezért majd megijesztem. Csészék csörömpölését hallottam, gondoltam, kávét csinál.Majd a nagy léptek felém közeledtek, majd meleg arcát éreztem a közelemben.Igyekeztem nem kinyitni a szemem, ám amikor a számra egy apró, lágy csókot lehelt, lefagytam.Azonnal kipattantak a szemeim, és eltoltam magamtól.

-T-te fent vagy?-kérdezte zavarában.

-Igen.Megmagyaráznád, hogy miért csináltad ezt?-kérdeztem, mire lehajtott fejjel mosolygott-hát jó, ha nem kapok választ, inkább el is megyek-lemásztam a díványról, és mivel már fel voltam öltözve, ezért csak fogtam a cuccom, és indultam volna, amikor egy lágy tapintás ütközött a kezemmel.

-Ezt ne felejtsd itt-húzott magához Liam, majd egy cetlit nekem mutatott, és a falzsebembe tette.

Vörös rák fejemmel indultam haza.Megtorpantam a nagy ház előtt, és a számat rágva töprengtem, hogyha nem metróval, akkor vajon mivel induljak haza.Hát, igazából csak a lábaimra hagyatkozhattam, ezért gyalog indultam.Végre, napos idő van! El sem hiszem, olyan régen sütötte meg így az arcomat a nap! Hiányzott az érzés.Újra Liam csókját éreztem ajkaimon.Soha, senki nem csókolt meg ennyire gyengéden, ennyire vigyázóan.Nem! Thalia, nem ismered őt! Nem tudod, milyen ember!
Amíg én a saját fejemben vitatkoztam önmagammal, egy fekete kocsi állt meg mellettem.Ismertem ezt a kocsit.

-Thalia! Szállj be, most!-utasított Harry.Hangján érződött az aggódás, és a komolyság.

-Hogy találtál meg?-csaptam be a kocsi ajtaját.

-Inkább én kérdezek.Hol a francba voltál te egész éjjel? Hmm? -vonta fel a szemöldökét.

-Harry, felnőtt ember vagyok, én szeretném eldönteni, hogy hova megyek és mikor-sóhajtottam.Tudtam, hogyha elmondom neki, hogy igazából mi történt, addig nem nyugszik, amíg meg nem találja az illetőt.

-Tudom, hogy valami más is történt.Kocsikázunk, és elmondod, oké?-hangja nyugodtabb volt.

Nem szóltam semmit, csak hagytam, hogy arra vezessen, amerre akar.Még csendben voltunk, amikor megpillantottam Liam lakását, ahogy egy szál póló nélkül az erkély padkájának támaszkodik.Mélyen a távolba mered, és sóhajtott.Ugyanezt tettem én is.

-Anyukád, és Winona is aggódott érted.Viszont ameddig nem voltál otthon, eldöntötték, hogy az a kis kocsikázás nem volt elég nekik, ezért pár hónapra el szeretnének menni valahova messze, hogy egy kicsit távol legyenek apádtól, és attól, hogy megint felbukkant.Tudják, hogy felnőtt vagy és hogy tudsz saját magadtól is döntéseket hozni, ezért hagynak itt téged.Azt is, hogy téged nem bánthat-törte meg a csendet.

-M-mi?-dadogtam, és egy kis könnycsepp gördült le az arcomon.
Harry kifújta a levegőt, majd amikor talált egy megfelelő helyet, leparkolt.Két nagy keze közé fogta meggyötört arcomat, és mélyen szemembe nézett.Elmélyültem a zöld szemek láttán.Félresöpörte arcomból a hajamat.

-Jól hallottad.De kérlek, mesélj nekem, hogy mi történt.Tudom, hogy történt valami-suttogott.

Elmeséltem neki mindent, és tudtam, mi fog következni.Most egy ideig tombol, hogy hogy hagyhatta ezt, de nem ez történt.
-Feljelentsük?-kérdezte.

-Nem.Ő elintézte-tudta, hogy kit értek ezalatt.

Nem szólt semmit, csak előre nézett.Beindította a kocsi motorját, és hazáig nem is szólt semmit.Az idő is esős, borúsra váltott át.Mintha az idő mindig a hangulatomat tükrözné.Érdekes.Kiszálltam a járgányból, majd amikor megláttam anyut az ajtó előtt, zokogva a nyakába omlottam.

-Harry mindent elmesélt.Megértelek-küszködtem könnyeivel.

-Köszönjük.Holnap indulunk-szorított erősen.

-Ennyire hamar?-toltam el gyengéden magamtól,és a szemébe néztem.
Hátra pillantottam, ahol a nővérem vizslatott.Valószínűleg nem örült neki, hogy eltűntem.

-Hol voltál?-vont kérdőre.

-Hát a helyzet az, hogy a barátnőjénél aludt, és lemerült a telefonja-vakargatta tarkóját Harry.
Winona felváltva nézett rám, és Harryre.Gondolom tudta, hogy ebből egy szó sem igaz.De igazából nem is érdekelte, mert utána karjaiba zárt engem.

-Hiányozni fogsz-suttogtam.
Bementünk a lakásba, ledobtam a cuccaim.
-Szóval én itt leszek egyedül?-kérdeztem.
-Harry meg fog látogatni néha-mosolygott anya, miközben megsimogatott.
Nagyon sóhajtottam, és ránéztem Harryre.Még mindig haragudott rám, és valószínűleg azt próbálta kitalálni, hogy ki is lehet az a Liam.Nem merem még bemutatni neki.Még én sem ismertem ki Liamot.Felsiettem a szobámba, és megnéztem azt a cetlit, amit adott."Hívj fel! Liamxx" és egy telefonszám.A vér a fülemben dobogott, tétováztam, hogy valaha is fel akarnám hívni.Minden esetre lementettem a telefonomba.Mikor valaki kopogott, én a kis cetlit gyorsan eltettem mélyen a fiókomba, hogy még véletlenül se lássa senki.
-Bejöhetek?-dugta be göndör fürtjeit.
Aprót bólintottam, majd belépett, és körbenézett.
-Tegnap egész nap itt vártalak.Itt aludtam nálatok-ült le az ágyra, majd biccentett, jelezve hogy üljek le én is.
-Sajnálom.De Harry, mesélj nekem a barátnődről-néztem rá a tőlem telhető leges legaranyosabb nézésemmel, mire fülig ért a szája.
-Mit akarsz tudni?-dőlt le az ágyra, miközben a lába még a földet érte.
-Mindent-fordultam meg, hogy a hasamon feküdjek.
-Charlotte-nak hívják.Szőke hajú.Szép-vonta meg a vállát.
-Harry, komoly kapcsolat lesz ez?-vontam fel szemöldököm, pont úgy ahogy ő csinálja.
-Nem tudom.Szeretek vele lenni.De veled jobb-adott egy puszit az arcomra-aggódtam érted.Többet ne csinálj ilyet-nézett a szemembe.
-Rendben-csuktam be a szemem, mire a meleg test, ami mellettem volt, eltávolodott.
Körbenézett, a tükörben feltűnően sokat nézte magát, értelemszerűen magát nézegette.Áttért a kis fiókjaimra.
-És ha ott nekem a fehérneműim vannak?-kérdeztem tőle, mielőtt még megnézte volna.
-Azok ott vannak-mutatott a szoba másik sarkában lévő szekrényre.Tátott szájjal néztem őt.Ezek szerint megnézte a cuccaimat? Villantott egy vigyort, és tovább kutakodott.Egyik pillanatban talált egy cetlit.A szívem hevesebben dobogott, féltem, hogy az az Ő cetlije.
-Hívj fel, mi? Thalia, csak okosan-tette le a kis papír darabot.
-Ő egy nagyon aranyos fiú.Gyengéd, nem olyan mint az eddigi fiúm-mondtam, miközben az ujjaimat morzsolgattam.
-Már első éjszaka megtörtént?-emelte fel a hangját.
-Nem...csak...csak azt hitte, alszom, és szájon puszilt-emlékeztem vissza, és beleborzongtam.
-Értem-kirohant az ajtón.
Furcsán néztem a becsapott ajtót.Mi ebben olyan nagy dolog? Féltékeny? Nem tudom, mi történhetett...minden esetre a végére járok...

Chapter 3.

Miután már kitisztult a fejem, kiléptem a nagy épület ajtaján.Enyhén sötét volt, de még nem volt teljesen.Gondoltam, hogy most metróval megyek, mert nincs kedvem sétálni.Lementem a széles lépcsőn, és vártam a metrót.Sok ember tett ugyanígy, kisgyerekek ugrándoztak, és a szüleik kabátját húzogatták, hogy vajon mikor jön a nagy közlekedési jármű.Egyszer csak megpillantottam két piros fényt, és szinte mint egy sikítás, úgy robogott felém.Gyorsan hátrébb léptem, hogy nehogy beszédüljek a sínekhez.Eszméletlen gyorsasága hamarosan lelassult, s megállt.Kinyíltak az ajtók, és szinte mindenki ugyanahhoz az ajtóhoz tömörült.Nem tudom, hogy ez minek tudható be, talán csak az volt közelebb.Amúgy meg úgy illik, hogy először kiengedjük, aki éppen le akarna szállni, és csak utána megyünk mi.De mindegy, az ő dolguk.Tehát én a másik ajtón keresztül léptem be.Szinte senki nem volt, úgyhogy kényelmesen elférhettem.Sosem szeretek leülni, inkább állok.Bezárultak az ajtón, és szélsebesen száguldottunk.Csak pár sárga villanást láttam az ablakon keresztül, semmi mást.Feltűnően bámult egy kicsit nálam idősebb férfi.Idegesen ficánkolni kezdtem, nem szeretem, ha valaki rajtam legelteti a szemét.Elfordultam, hogy ne lássam azt a két sötét szempárt.Reménykedni tudtam csak, hogy nem ott száll le, ahol én.De amikor megálltunk, és egy szőke, igazán nagy tüdőkkel rendelkező nő szállt fel, rögtön őt kezdte el nézni.Jellemző..
Mikor bemondták a következő megállót, kifújtam a levegőt, és végre elmehettem.Még egyszer hátranéztem, hogy biztosan senki nem követ.Kicsit szaporábban szedtem a lábaimat, addig, amíg ki nem jöttem a megállóból.Sötét volt, és egyedül jártam az utcákat.Mögöttem egy árnyékot véltem felfedezni, mire én csak szaporábban vettem a levegőket, és igyekeztem hamar hazaérni.Egyik pillanatban két erős kar fogott meg.

-Azt hitted, hogy nem kaplak el?-suttogta a fülembe az ismeretlen, akinek pia szaga volt.

-Kérlek, ne bánt-remegett a hangom a félelemtől.

-Az első pillantástól már elkábultam-mondogatta tovább-gyere velem.

Elhúzogatott egy sötétebb ház elé, ahol nekinyomott a falnak.Egy pislákoló fény megmutatta a teljes arcát.Megrémültem.Sikítani akartam, de a kezét a számhoz tartotta.Zihálva vártam következő cselekedetét.Amikor már vagy egy perce nézett engem, tudtam, hogy most kell szabadulnom.Erősen kalimpálni kezdtem, és csukott szájjal ordítozni.
-Maradj nyugton, szivi-fogta meg erősen a karomat.Azt hittem hamarosan már ki megy belőle a vérkeringés.
Véglegesen lefogott, és mozdulni sem tudtam.Elvette kezét a számtól, és fejét közelebb helyezte hozzám.Erősen tiltakoztam, ide-oda ingattam a fejem, remélve hogy leszáll rólam.Mikor a jobb oldalamra pillantottam, észrevettem egy lehajtott fejű magas fiút.

-Segítség!-kiabáltam.

Azonnal felkapta a fejét, és mikor meglátta, hogy honnan jött a hang, futásnak eredt.Ezt a férfi is észrevette, majd tétovázva, de durván megcsókolt.Inkább nem is csóknak hívnám, hanem erőszakos smárolásnak.Azonnal ellöktem magam tőle, és enyhén köhögni kezdtem, mivel az ő pia szaga átterjedt rám.A fiú oda jött, megfogta a férfit, és bevitte a közeli sikátorba.Óvatos léptekkel közeledtem a helyhez, ügyelve hogy ne lásson meg senki.Még mindig sokkolva voltam.Soha, de soha többé nem megyek egyedül sehova.Fájdalmas nyögéseket hallottam, amire még jobban ideges lettem, és elkapott a mérhetetlen zokogás.A földre rogytam, és arcomat a tenyerembe temettem.Miért történik velem mindig ilyen? Miért?
Kis idő múlva valaki fölém tornyosult.Mikor elvettem tenyerem a kezemtől, megrezzentem, mert féltem, hogy a tettes van ott.Leguggolt mellém.

-Jól vagy?-kérdezte, miközben megfogta a vállam.

-N-nem-mondtam, mire újra sírni kezdtem.

-Ne sírj, kérlek.Feljössz hozzám, és elmesélsz mindent.Rendben?-hangja olyan megnyugtató és biztató volt.

-R-renben.

Felsegített a földről, majd lassan elkezdtünk sétálni.El sem hiszem.Fél órája még a  metrón voltam, és nem történt velem semmi.Most meg, lesmárolt egy részeg ember, és egy másik mellett sétálgatok, aki felajánlotta, hogy elmegyek hozzá, és hogy mindent elmesélek neki.Hirtelen megtorpantam, és a szemeibe néztem.

-Mi a baj?-kérdezte aggódva.

-Nem mehetek veled.Nem ismerlek-mondtam és a cipőmet kezdtem nézni.

-Figyelj.Ha olyan lennék, mint ő, akkor nem vertem volna meg, és nem vinnélek el hozzám, hogy elmesélj mindent, és hogy megpróbáljak segíteni.

-T-te megverted?-remegett a hangom.

-Nem tehettem mást.Liam vagyok-ráztunk kezet.

-Thalia.

Nem szólt semmit, csak egy biztató mosollyal nyugtázta a válaszomat.Csak csöndben ballagtunk egymás mellett, egyikünk sem szólt semmit.Hirtelen megállt egy magas panel háznál, és kinyitotta az ajtót.Megnyomta a lift gombját,és majdnem a legfelső szintig vitt engem.Kinyílt a rozoga lift, és azon a szinten csak pár darab ajtó volt, és a nyolcas ajtóhoz vitt tovább.Kereste egy ideig a kulcsot, de végül megtalálta.Egy igazi fiús lakásba csöppentem bele, szanaszét a ruhák, de valahogy mégis tiszta volt
-Bocsi a kupiért, nem vártam vendégeket-mondogatta.
Leültünk a kanapéra, majd miközben csinálta a teát (szobakonyhája van), elmeséltem neki mindent töviről hegyire.Még azt is, hogy apám régóta zaklat minket, hogy elrabolta az anyukám és a nővérem, hogy megjelent a legjobb barátom, hogy mi történt pontosan a fickóval.Szegény csak bólogatni tudott minden egyes szavamra, azt hittem már nem is figyel, csak ösztönösen bólogat.
-Akkor neked most jól felfordult az életed röpke pár nap alatt-tette le a teát a kis kávézóasztalra.
-Igen, de most már nyugodt vagyok.Köszönöm, hogy meghallgattál-néztem rá.
Igazából csak most tudtam igazán megnézni, hogy pontosan hogy is néz ki.Barna haj, barna szem.A gyengéim ezek.Csak beszélt, és beszélt, én pedig kizártam minden külső hangot, és csak rá figyeltem.Pontosabban az arcára, mert nem tudom, hogy mit beszélt.Pásztáztam a gyönyörű szemeket, a csodálatos arcot, ami most csak velem foglalkozik.Talán kicsit sokáig is néztem.
-Tetszem neked?-vigyorgott rám,és én pedig égvörös fejjel néztem rá.
-Ha azt mondom, hogy igen, akkor rámenős vagyok, ha azt mondom nem, akkor meg megbántalak.Nincs választásom-gondoltam, hogy okosat mondok, de hiába.
-Engem nem tudsz megbántani egy igennel, vagy egy nemmel-mondta, mire én egy aprót bólintottam-de mesélj kicsit, hogy mit dolgozol, mi a hobbid, vagy ilyesmi.
-Csevegjünk?-kérdeztem csak úgy, mert általában egy fiú nem szokott ilyet csinálni.
-Szeretek beszélgetni olyan társaságban, ahol jól érzem magam-kortyolt egyet a teájába, mire elmosolyodtam.
-Hét éves korom óta balettozom.Ennek élek, úgyhogy mondhatjuk hogy ez a hobbim is.Rengeteg fellépésem volt már,de még mindig úgy izgulok, amikor felmegyek a színpadra.El sem tudod képzelni-meséltem neki,ő meg csak vigyorogva hallgatott-És te?
-Én? Hagyjuk-legyintett.
-Tudni szeretném-fordultam át egész testemmel, hogy jobban lássam őt.
-Nem akarok róla beszélni-fintorgott, majd felállt.
Szerintem valami nagy baj lehet.Olyan múltja van, amit nem akar újra átélni? Mindegy, inkább nem is akarom tudni.Lehajtottam a fejem a kanapéra, majd elnyomott az álom.

Chapter 2.

-Azért, mert...-s újra zokogni kezdett Winona.
-Azért, mert aludtál-mondta anya.

Összehúzott szemöldökkel meredtem rájuk.Csak azért, mert aludtam?! Itt valami másnak kellett történnie.Igazából, nem is tudtam sokat foglalkozni a gondolataimmal.A nővérem erősen sokk hatása alatt volt.De semmi képpen nem akart orvoshoz menni.Volt a közelben még egy rendőr autó, amibe betessékeltek minket.Anya előre, s mi ketten meg hátra.Csak néztem az elsuhanó fákat, a tájat.Megnyugtató volt.Nővérem is abbahagyta a sírást, és ő is az ablakon kifelé bámult.Még mindig nem tudom, mitől ilyen ideges.De talán nem is akarom tudni.Most az egyszer.Be kell látnom, hogy nem mindig kell mindent tudnunk ahhoz, hogy átérezzük a másik fájdalmát, helyzetét.Az egyik keze az ülésen pihent, még a másikkal az üvegen volt.Erősen megfogtam a kezét, majd kissé megrezzent érintésemtől.Egy biztató mosolyt mutattam, mire ő is így tett.Az út további részében fogtam a kezét, egy pillanatra se engedtem el.A rendőr még beszélt pár percet anyával, hogy mikor is menjenek majd el a rendőrségre.

****

Másnap reggel anyáék elmentek a rendőrségre, és elvileg késő délutánig nem is fogom látni őket.Aztán az a tegnapi feszültség, ami bennem volt, akkor tört ki, amikor a születésnapomra kapott plüsst szorongattam az ágyamon.Hangosan zokogtam, amíg nem csöngetett valaki.Még piros, s kisírt szemmel indultam le a lépcsőn, lassan haladva.Szipogva nyitottam ki az ajtót, s a látvány ledöbbentett.Ott állt az ajtó előtt Ő. Harry, a legjobb barátom.Furcsán nézett rám, valószínűleg észrevette, hogy sírtam.
-H-Harry?-dadogtam a döbbenettől.
Nem szólt semmit,csak magához húzott,és szorosan megölelt.Két éve nem láttam, és csak sms-t küldött nekem.
-Megjöttem-suttogta a fülembe, majd egy puszit nyomott könnyes arcomra-miért sírtál? Mi történt? Mesélj, kérlek-mondta lágy, rekedtes hangon.
Teljesen otthonosan jött be, majd ledobta magát a kanapéra.Körbenézett, majd gondolom nosztalgiázott egy kicsit.Rég volt már itt.Hiányzott.
Leültem vele szembe, és mindent elmeséltem neki. Harry az egyetlen, akinek elmondok bármit a családomon kívül.Komoly arccal hallgatta végig a mondandómat, majd mikor megemlítettem apám nevét, a szemét düh árasztotta el.Apám és Ő sosem voltak jóban.Mindig feszültség volt köztük.
-Sajnálom-simította meg a karomat.
-Felejtsük el.Engem már nem érdekel ő.Engem csak ti érdekeltek-mondtam-de mesélj, milyen volt Kanadában?
-Sokszor mondtam már, hogy hideg volt.Ragadtak rám a nők-dőlt hátra a fotelben, keresztbe tett lábbal, és kisfiús vigyorral.
Két napja nem mosolyogtam ennyire.Jó volt újra látni, újra hallani a hangját, a vicceit.Hiányzott.
-Ezen kívül?-érdeklődtem.
-Hát, a munka kemény volt.Napi 12 óra, még vasárnap is.Az ünnepekre sem jöttem haza, kellett a pénz-húzta el a száját.
-És akkor mikor ünnepeltétek meg a karácsonyt?
-Hétvégén-mondta egyszerűen.
-Most szerda van.Te már itt vagy 3.napja,és nem szóltál nekem?-ütöttem bele a karjába, mire felröhögve megsimította az előbb említett részt.
-Azért nem szóltam, mert meglepetést akartam.De hogy állsz a balettal?
-Egész jól megy.Utoljára tegnap előtt léptem fel-vontam meg a vállam.
Ő nem szólt semmit, csak krákogott, és a torkát fogta.Mikor leesett, hogy mi a probléma, komótosan feltápászkodtam a fotelból,és a konyha felé vettem az irányt.Kinyitottam a konyhaszekrényt,és kivettem egy nekem tetsző poharat.Lassan engedtem meg a hideg vizet, és mikor Harry erősebben kezdett köhögni, tudtam, hogy sietni kell.Elmosolyodva kuncogtam, és odavittem az italt Harryhez.Mivel nekem már az asztalon volt a poharam, így én abból kezdtem inni.Harry felhörpintette az italt, majd letette a poharat.Összekulcsolt kézzel nézett engem.
-Van barátnőm-mondta ki,mire nekem akaratlanul is megakadt a torkomon a folyadék.
Azt hittem, ott helyben fulladok meg.Akaratlanul is könnyezni kezdtem, egyrészt azért, mert barátnője van már gondolom nem egy napja, másrészt meg mindjárt itt fogok helyben megfulladni.Megütögette egy kicsit a hátamat,mire kissé elmúlt az előbbi bajom.
-Nem hittem volna, hogy így ki fogsz rajta akadni-ráncolta össze szemöldökét.
-Azt mondtad, hogy soha többé nem akarsz barátnőt-emlékeztettem, amikor még Lilly szakított vele.
-Tudom.De nem parancsolhatok az érzéseimnek-mondta, majd ránézett az órájára, s elkerekedett szemmel bámulta a műszert-Thal, rohannom kell-adott egy gyors puszit az arcomra, és már ott sem volt.
Ott hagyott engem a keserű tudattal, hogy barátnője van.Igen, én csak a legjobb barátja vagyok, de akkor is sokkolt.Nem mondta el rögtön, csak akkor amikor hazaért.Kicsit bántott a dolog.A legjobb barátok mindent megbeszélnek, nem?Én is elmondtam neki, ha volt egy barátom.Na,jó, igazából egy barátom volt,de azzal még csókolózni is rossz volt.A szakításunk után meg persze vissza akart szerezni, lépten-nyomon követett engem, de Harry megállította, azóta nem keres.Aztán eszembe jutott, hogy el kéne menni a táncterembe.Felöltöztem hát az évszaknak megfelelően, s már indultam is.Ilyenkor nagyon kihalt egész London, alig lézeng pár ember az utcákon.Az eső is már kezdett csepegni, pedig már majdnem a célnál voltam.Futásnak eredtek a lábaim, de elkapott a zord idő.Kicsit vizes hajjal intettem Georgenak, a portásnak, majd bementem a táncterembe.Senki nem volt ott.Egy árva lélek sem.Bementem az öltözőbe,majd immáron kész balettfelszerelésben álltam.A tükör előtt bámulva magamat kezdtem el a kecses lépteket.Majd mikor már elkapott a hév, már a magam fantáziája után eredtem, pördültem, fordultam ameddig csak bírtam.Széles mosoly ült az arcomra.Én igazából, ha csak úgy táncolni jövök ide, akkor sosem hallgatok zenét.Sosem a zenére akarok koncentrálni, csak arra, hogy ma mit tudok kihozni magamból.Nem kell hozzá semmilyen küldő hang, csak a belső ami igazán fontos.Hogy mit érzel ott bent, amikor bármit is csinálsz.Bármilyen szenvedélynek élhetsz, legyen az festés, fodrászat vagy éppen a balett.Mindig a magad útját kell járnod.Sosem szabad, hogy más irányítson téged, mert akkor csak rossz irányba fordulhatsz...

Chapter 1.

A hajam a párnára omlott, amíg és körbenéztem a szobámban.Felnéztem a plafonra, s elmélyültem a gondolataimban...vajon mikor talál már rám a szerelem? Mikor érezhetek teljes biztonságot, amit más nyújt, csupán egy öleléssel? Egy biztató mosoly minden egyes fellépés után? Valószínűleg soha.Egyedül fogok meghalni, s talán nem is bánom.Eközben már javában ébren voltam, s kikászálódtam a puha ágyból.Halkan lenyomtam a kilincset, azt remélve, hogy valaki még itthon van rajtam kívül.Odasomfordáltam a mosdóhoz, és a tükörhöz érve megpillantottam egy cetlit.Furcsán nézve a sárga kis papírlapot, elolvastam mi volt rá írva.Sem anya, sem pedig Winona nem szokott nekem üzenetet hagyni.A kézírás sem volt ugyanaz.
                                                 "Drága kicsi lányom! 
                                          elmentem a boltba, vittem a húgodat is!

                                                                                 puszi: Anyu"

Az üzenetet elolvasva beigazolódott a gyanúm..."Drága kicsi lányom"? Mi ez? És az, hogy a húgomat? Winona a nővérem! Kissé idegesen dobogtam a lábammal, miközben a számat harapdáltam.Ők sosem heccelnének meg ilyen ízetlen tréfával.Nem tudtam, pontosan mit is csináljak, azért még gyorsan ellenőriztem, hogy tényleg nincsenek-e itthon.Lerohantam, s a nappalitól kezdve a konyháig minden zugot átnéztem.A vér a fülemben dobogott, s idegességemben minden egyes percben amikor tehettem mélyen beletúrtam barna hajamba.Idegesen körbe-körbe járkáltam, nem tudtam mihez kezdeni.Felkaptam a mobilom, s gyorsan tárcsázni kezdtem Winona számát.Kicsöngött.Erős zihálást hallottam, ami még jobban megijesztett.
-W-Winona?-dadogtam.
-Segíts...-felismertem a hangját, s ijedsége átirányult rám.
Ám amikor már megszólaltam volna, letette.Könnyezve idéztem fel azt az egy mondatot.Segíts...
Azonnal felkaptam a kabátomat, és még egy tornacsukát is.Kirohantam a hideg reggelbe, s zihálva futottam.Tudtam, hogy hol keressem őket.Apámnál.Engem is már megpróbált elvinni, de erős voltam, és ki tudtam rángatni magamat erős szorításából.Kizárva a külvilágot eszméletlen gyorsasággal siettem apámhoz, s amikor egy fekete hajat láttam elsuhanni az emeleti ablakból, tudtam, hogy ott vannak.
Hogy miért rabolta el őket? Nem tudom.Minden esetre saját magamtól be nem merészkedtem volna a sötét, zord házba, így tárcsáztam a rendőrséget.
Nem kellett sok idő, de már is ott volt egy rendőrautó.
-Jó napot.Ön hívta a rendőrséget?-mászott ki a kocsiból egy enyhén borostás, mély hangú férfi.
-I-igen-már tudtam, ki a tettes, de nem eszméltem még fel.
-Nos, ez lenne az a ház?-nézett rá a házra, és láttam rajta, hogy enyhén megijedt,de én csak bólogattam-Akkor benézünk-és ezzel le is zárta az egész beszélgetést.
Számítottam arra, hogy kérdezősködni fog, de nem tette.Gondolom hamar végezni akar ezzel az üggyel.Vagy csak nem akar feleslegesen fecsegni...de elég már a gondolatokból!A családtagjaimat jelenleg fogva tartják!
-Hölgyem! Jól van?-finoman rángatott egy kedves arcú rendőrnő, s odavezetett a kocsihoz-tudom, hogy a társam nem a legbarátságosabb, hiszen csak a munkáját végzi.De Ön tudja esetleg, hogy ki a rabló?-simította meg a hátam egy kis nyugalmat sugározva.
-Ő...az apám-néztem a cipőmre, mintha olyan nagyon érdekes lenne.
-Többször is csinált már ilyet?-vette elő kis cetlitömbjét, s írni kezdte, amit mondtam.
-E-engem el akart rabolni, de még elszaladtam előle.
Még beszélgettünk egy kis ideig, majd az előbb látott férfi bilincsben vitte el apámat, aki egy dühös arcot vágott rám, majd beültették a kocsiba.Könnyek szöktek a szemembe, amikor tudatosult bennem, hogy a saját apámra ráhívtam a rendőrséget.
   

Írói megjegyzés:Tudom, hogy nem tudtok még konkrétan semmit Thalia apjáról, ez nem véletlen.:) 


Anyukám riadtan jött ki a házból, s közben Winonat fogta, mert a stressztől összeesni készült.Rémülve mentem oda hozzájuk, s egyszerre öleltem meg őket.
-Sajnálom, nem tehettem mást-suttogtam, majd a két zokogó szempár rám szegeződött.
-Azt tetted, amit már régóta megérdemelt-simította meg anya a karomat.
-Anya, mond el, miért rabolt el.Mondj el mindent nekem, tudni akarom mit művelt az a szemét-néztem komolyan a szemébe, mire bólintott egy aprót.
-Még hajnalban, amikor kivittem a szemetet, apáddal találtam szembe magamat.Meg sem tudtam szólalni, ő meg csak egy cetlit nyújtott át nekem, majd közölte, hogyha nem hozom ki Winonat, s ezt a cetlit nem rakom ki neked a tükörre, akkor azonnal le lő ott helyben.Nem tudtam mást tenni-borult a nyakamba, s én közben hátrafordultam, mert egy kopogást hallottam.Apám nézett rám, összekulcsolt kezekkel, könyörgött nekem.Hogy miért, az nem tudom.Visszafordultam hozzájuk.
-Engem miért nem vitt magával?-kérdeztem Winonától.
Választ nem kapva, csak két kék szem nézett engem.Kérdően néztem rá, de ő nem adott választ.Miért nem? Mi történhetett akkor?
-Miért nem vitt magával?-ismételtem meg a kérdést.
-Azért, mert...




Folytatás a kövi részben!<33:)

Prologue

Elkezdődött a zene.A lábam akaratlanul is megmozdult, s szinte egyszerre mozogtam a zenével.A sok próba meghozta gyümölcsét.A mosoly az arcomra ült, majd a tánc közben végigmértem a közönséget.Több,mint ötszáz ember figyelte kecses lépéseimet, de így is kifigyeltem egyet.Édesanyám testvéremmel az első sorban fülig érő vigyorral bámult.Ők a mindeneim.Csak ők maradtak számomra, na meg a balett.7 éves korom óta élek ennek a szenvedélynek, s ez a tűz, amit most is érzek a tánc iránt, ugyanolyan, mint amikor leges legelőször léptem színpadra.Az emberben ilyenkor mindig megvan az a bizonyos "egészséges félelem", bár a legtöbbször mindig jól sül el.Mélyen meghajoltam, majd huhogások, és vastaps közepette pár szál rózsát dobtak elém.Felvettem egyet, majd mélyen beleszagoltam.Újra a több száz szempár felé meredtem, intettem egyet, és kirohantam a színpadról.Elismerő mosolyokat kaptam el a tekintetemmel, majd bementem az öltözőmbe.Éppen a kontyomat engedtem ki, amikor kopogást hallottam.

-Thalia, csodálatos voltál-ugrott a nyakamba imádott testvérem, Winona.
-Köszönöm-suttogtam, majd megerősítettem ölelésünket-anya?-kérdeztem elengedve, de még mindig a karját fogtam.

-Sietett.

Csak megforgattam szemeimet, mire ő elfordította a fejét, afféle "Tudod, hogy miért" stílusban.Anya egy kórházban dolgozik, és bármelyik pillanatban hívhatják.Még ilyenkor is.Kicsit fáj, de be kell látnom, hogy Winonanak igaza van.Hogy apám hol van?Elment. Itt hagyott minket 2 éve. Utálom őt.De ő volt mindig a legizgatottabb, amikor az előadásaimról volt szó.Megálltam, s megfordultam, hogy még egy pillantást vegyek az öltözőmre.Mindig itt várt engem ,egy hatalmas csokorral.De amikor elment, egyre kevesebbszer jött, aztán már nem is érdeklődött a hogylétünk felől.Lesütöttem a szemem, s egy kövér könnycsepp gördült le az arcomon.Tenyerembe temettem arcomat,Wino pedig mögöttem megfogta a vállam, s gyengéden elhúzott.Ő az, aki mindig tudja, hogy mi a helyzet velem.Sosem kérdőjelezett meg.