Üdvözöllek az oldalon!

2014. február 24., hétfő

SAJNÁLOM!

Kedves olvasók, akik eddig velem tartottak!
Sajnálom, hogy ezt kell írnom, de be kell zárnom a blogot, egyéb okok miatt!:( Tudom, hogy most inkább megölnének, de lehet, hogy egyszer még visszanézek, mivel még a tizenkettedik rész is vázlatban van...és nem azért csinálom, mert ez egy hatalmas divat mostanában, de tényleg, valahol ezt az egész történetet elszúrtam...és nem csak ezért kell beszúrni, de kaptam már hideget-meleget, most viszont lesz két blogom is, ahol rendszeresen várhatóak részek, és itt is vannak:


B' and the writing   <----------- Ez egy olyan blog lesz, ahol a novelláimat, illetve az egyéb gondolataimat fogjátok majd látni.:)

A Menthetetlen <---------------Itt egy (talán ismert) fiú történetét láthatjátok

Még egyiknél sincs design, de készülőben van!:)
Egyéb köszönöm a feliratkozókat, a szavazatokat, a kommenteket, és a chateleséket <3 Imádlak titeket, továbbra is aktív leszek itt, csak nem írok több részt.:) De ha nagyon akarjátok, és addig nem nyugszotok, míg be nem fejezem tisztességesen, akkor természetesen megpróbálom bepaszírozni valahova a rendszeres írást.:) Addig is sziasztok, imádollak titeket ^-^
Bxx

2014. február 17., hétfő

Első Díjam

Köszönöm a díjat Csillának!





Szabályok:

-Mindenkinek 11 dolgot kell mondani magáról
-A jelölő minden kérdésére válaszolni kell.
-11 kérdést kell feltenni a jelölteknek.
-11 embert meg kell jelölni és linkelni.
-Nincs visszaadás, visszajelölés.

11 dolog rólam:
1. Sosem alszom el anélkül, hogy a fülemen ne legyen a takaró (tök mindegy, hogy nyár van vagy tél)
2.Amikor kipattan a fejemből egy történet, általában papírra leírom, és ha elég jó, blogot is írok róla (khm, khm :DD)
3.Trehány vagyok
4. 4 féltestvérem van
5. Van egy cicám, és egy kutyám.:D
6. Amikor elhatározom, hogy fogyok, általában egy hétig tart az állapot, utána inkább hagyom.:D
7. Jobban kijövök a fiúkkal
8. Szeretem a Jonas Brothers-t.:D
9. Imádom a mozikaját, és a 3D-t.:D
10.Kedvenc focicsapatom a Chelsea.:D
11.Nem vagyok olyan nagyon lányos lány.Inkább laza, mint elegáns...

Válaszaim:

1.Volt már olyan, amikor egyszerűen mindenről megakartál feledkezni, olyan dühös voltál?
-Igen. 
2.Milyen fan vagy?
-Directioner, Belieber, Mixer, Jonatic, Rusher, Lovatic, Mahomie. 
3.Írást elnézve,szoktál más blogokat olvasni?
-Mindig!
4.Mi a kedvenc időtöltésed?
-Zenehallgatás, írás, hülyülés.:D
5.Mi idegesít a legjobban?
-Hogy nem tudom a joghurtos doboz tetejét soha úgy levenni, hogy ne maradna a tetejéből egy kis ficak a szélén.:D
6.Van egy olyan személy,akit tiszta szívből utálsz, és azt kívánod,hogy bárcsak ne lenne?Ha van,miért?
-Igazából vannak olyanok, akit utálok, de nem teljes szívemből.Kétszínűnek született, én ezt tiszteletben tartom.:D 
7.Részt vettél már versenyekben?
-Igen.
8.Mi dob fel téged általában?
-Barátok ^_^
9.Voltál már szerelmes,és még most is az vagy?
-Nem, nem voltam még.
10.Hová szeretnél egyszer kijutni?
-Írország, azon belül is Cork! Új-Zéland, és egyéb trópusi helyekre.
11.Mit látsz a jövőddel szemben?
-Nem sok mindent...az életemben mindig vannak fordulatok.:)

11 kérdésem:

1.Ha van/lenne nővéred, és mondjuk azzal jönne össze, akibe te teljes mértékig belezúgtál, mit mondanál? 
2.Apple, vagy Android?
3.Álom ország
4.Tudsz úszni?
5.Elképzelted már magadnak az ideális barátot? Jellemeznéd?
6.Képzeld el a szituációt: Csak úgy, ingyen mehetnél egy nagyon híres egyetemre, ahol téged úgy kiképeznek, hogy jól fizető melód legyen.Ennek egy a hátránya: Az egyetem Japánban van! Mit tennél?Elfogadnád
7.Ha kitalálnál egy új fajta élőlényt, mi lenne az?
8.Milyen szuper erőt adnál magadnak?
9.Milyen illatú parfümöt készítenél el?
10.Szerinted el kell ítélni az azonos neműek szerelmét?
11.Milyen az álomférfi számodra?

Akiknek továbbküldöm:

Theatre Love Affair
Sosem akartalak elveszíteni
Stole My Heart

2014. február 15., szombat

Chapter 11.

Felébredtem.Automatikusan elmosolyodtam, mert éppen átkarolva, a kanapén szuszogott mellettem Liam.

Miután kellőképpen beszívtam férfias illatát, kiszabadítottam magamat a nagy bicepszek közül.Még vetettem egy utolsó pillantást az álmodozó fiúra, majd rápillantottam az órámra.Hajnal volt.Szóval halkan a függönyhöz mentem, és óvatosan elhúztam azt.Kinyitottam az erkély ajtaját, és a csodás látvány elém tárult.London utcáin néhány pislogó fény villant meg, s a nap éppen most bújt elő.Csodás látvány volt, szinte rabul ejtett.Gyorsan visszaszaladtam egy pulcsiért, mert azért mégis hajnal van, és még a lehelletem is látszik.Sosem gondoltam volna hogy ennyire nem fog érdekelni a fagypont alatti hőmérséklet.Az erkély padkájának dőlve csodáltam a jelenséget.Ekkor két kész fogta meg a vállamat.Átkarolt, majd halkan a fülembe súgta:
-Gyönyörű, igaz?-szólalt meg álmos hangon.
-Lélegzetelállító-csodáltam újra a jelenséget.
-Szereted az ilyen dolgokat?-tette fel kicsit értelmetlen kérdését.
-Ha a napra, holdra, csillagokra gondolsz, akkor igen-bólintottam, és felé fordultam.
A két szempár erősen figyelte az én szememet, kajánul elvigyorodott.Kérdőn néztem rá, mikor észrevettem, hogy felső teste teljesen csupasz.
-Nyugi, nem fázom.De úgy látom neked tetszik-kacsintott, mire mosolyogva bementem a lakásba.
Visszaültem az ágyamra, majd a hangos csörgéstől szinte a szívem megállt.Óvatosan megfogtam a kijelzőt, és Harry neve villogott rajta.Liam a kanapé támlájára támaszkodva figyelte a tetteimet.
-Felőlem felveheted.Engem nem zavar-azzal kiment a konyhába.
Zakatoló szívvel érintettem meg a kijelzőn a zöld gombot, majd egy megkönnyebbüléssel tele sóhajt hallottam meg.
-Igen?-szóltam bele.
-Thalia.Jól vagy?-érdeklődött.
-Miért kérdezed?-kérdeztem vissza.
-Ne haragudj, nem akartalak láncra kötni-a szavaiban ott volt a megbánás.
-Nem is fogsz, ugyanis most is Liamnál vagyok.Harry, tudom hogy védeni akarsz, de ne így.Attól 
még, hogy ti nem vagytok jóban, én még lehetek veletek.Maximum elkerülitek egymást.Nagy dolog-vontam meg a vállam.
-T-te Liamnál vagy? Nála aludtál?-kérdezte meglepedten.
-Igen.De nem történt semmi-ekkor a konyha felől egy halk röhögésre lettem figyelmes.
-Jó.Figyelj.Sajnálom, oké?-suttogta.
-Mit sajnálsz? Én amúgy sem haragudtam rád, csak mérges voltam, hogy elráncigáltál Liamtól.
-Bocs...de nem mehetnénk el valahova?-kérdezte.
-De, szívesen.
-Akkor majd gyere vissza a házatokba-azzal letette a telefont.
Kérdőn Liam felé néztem, ahogy megint alkotott valami finomat.Óvatosan odasomfordáltam, majd leültem egy székre, és figyeltem minden egyes mozdulatát.Kidolgozott felsőteste hátát láttam, és ahogy a felső polchoz nyúlt, megfeszültek izmai.A levegő kezdtett melegebb lenni körülöttem, azt hittem hogy ott helyben elájulok.
-Tetszik a látvány?-kérdezte kajánul.
-Menj a francba-legyintettem, és elfordítottam a fejemet.
-Amúgy azt hiszed, nem látom?-fordult felém, az ételt levéve a tűzhelyről.
-Mégis mit?
-Harry rohadtul szerelmes beléd.Én ezt látom.Ahogy véd, ahogy néz rád.Totál szerelem.Nézd, ha neked is tetszik, akkor felőlem lehetünk barátok, és elfelejtjük a csókot, nekem mindegy-mondta, mire elkerekedett a szemem.
-Nem biztos, hogy igazad van.Lehet, hogy csak képzelődsz-vágtam egy gyors választ, mire megrázta a fejét-ikább adjál kaját.Éhes vagyok-hisztiztem, mire odatolt elém egy adag rántottát-nagyon jól néz ki-nyaltam meg a szám szélét, és nekiálltam majszolni.
Sok idő eltelt, mire befejeztük, és már világos is volt.Nos, ideje visszatérni a világomba.És itt pontosan nem is az otthonomra célzok, hanem a baletteremre.Elbúcsúztam Liamtől, majd el indultam  a jól megszokott útvonalon.Ahhoz képest, hogy a nap már merőben süti az arcomat, nincs sok ember itt.Mikor megláttam az épület ajtaját, rohamban kezdtem futni, mert láttam rajta egy lapot.
"Kedves emberek! 
Az épületet ideiglenes okok miatt zárva tartjuk!Megértésüket köszönjük!"
Meglepődtem, hogy erről senki sem szólt nekem.A kezem a szemem mellé tettem, és óvatosan benéztem az üvegen keresztül.A falak szétbontva, és George sem volt a helyén.Idegesen dörömbölni kezdtem az üvegen, mire egy felháborodott munkás lépett ki az ajtón.
-Mondja, kisasszony, nem tud olvasni? Jelenleg zárva vagyuk!-förmedt rám, de nem foglalkoztam vele.
-Mi folyik itt?
-Ez az épület nagyon régi.Sajnos már nem lesz itt táncterem, hanem egy iroda lesz kialakítva benne.Sajnálom, ha sokat járt ide, és szerette, de nem tudok mit tenni.Ez a munkám-tárta szét a karjait.
-Hogyne szerettem volna...George itt van?-suttogtam.
-Nincs.De szólok, hogy kereste kedves...
-Thalia-mondtam, és el is mentem onnan.
Kellemetlenül éreztem magam, mert tudtam, hogy az én hibám is hogy keveset járok oda mostanában.Felkavarodott életembe sajnos nem tudtam betuszkolni egy-egy táncórát.Nem tudom, miért mondtam Harrynek anno, hogy be akarom fejezni.Pedig nem...
Sajnos már nem tudok mit tenni.Az a táncterem, ahova hét évesen tettem be először a lábamat, most egy irodává fog válni.De George erről miért nem szólt?
Idegesen futottam vissza az otthonomba, de nem találtam senkit.Szóval akkor Harry jelenleg nem tartózkodik a közelembe.Csodás.Lepakoltam a cuccaimat, levettem a sálamat, és fölsiettem az emeletre.Ami ott fogadott, kissé meglepett.Harry feküdt az ágyamon, aludt egy szál boxerben.Halkan felkuncogtam, de mivel nem akartam felébreszteni, ezért gyorsan betettem a karórámat a fiókomba, de ekkor egy álmos hang szólított meg.
-Thalia, ne menj-hunyorított Harry, mire csak megfordultam, és letérdeltem az ágy mellé.
-Jót aludtál?-simítottam ki egy fürtöt a hajából, mire játékosan felnevetett-aludj még, nem zavarlak-suttogtam, ám nem engedett sehova.
-Maradj-szólt erőtlenül.
Szóval így néztük egymást nem is tudom mennyi ideig, annyit tudok csak, hogy teljesen elvesztem a zöld szemeiben.Mindig is bírtam Harryben, hogy egy mosoly is levesz minden lányt a lábáról, de engem az fogott meg, hogy csodás szemei voltak.Amikor szerelmes voltam belé, akkor is így gondoltam, és most is.
-Gyönyörűek a szemeid-mondtam hangosan, mire egy erős pír öntötte el a fejemet.
-A tiéd is-röhögött fel, majd elkomorodott-voltál már szerelmes?-kérdezte, mire felkaptam a fejem.
-Hogy...én?-kérdeztem vissza.
-Miért? Ki más?-mondta rekedtes hangon.
Nem szóltam semmit.Igazán csak és kizárólag belé voltam szerelmes.
-Nem mondhatom el-suttogtam, mire bólintott.
-Tudtam-súgta a fülembe.
Igazából nem is tudom, hogy pontosan ki is lépett először, de nem is ez a fontos.Óvatosan megfogta kezeivel az arcom, majd mélyen a szemeibe nézett, a reakciót várva.Szájára néztem, ami szinte elvarázsolt.Egymásnak estünk.Megcsókoltuk egymást.Nem tudom, hogy pontosan miért, egyszerűen vágytunk egymásra.Felállított, majd ledöntött az ágyra.
-Bezárták a balettermet-mondtam az oda nem illő mondatot, mire csak egy erős öleléssel nyugtázta szavaimat.
-Sajnálom-csókolta nyakamat, mire én teljesen elolvadtam.
Hogy ezek után mi történt, az inkább nem részletezném, de annyit tudok, hogy egy csodás délelőttöm volt.Gyengéd volt, és nem olyan, mint az eddigi fiúim.Akik csak egy rongybabának használtak, és csak a saját érdekeiket nézték.Ő nem ilyen volt.Figyelte minden egyes tettemet, úgy vigyázott rám, mint még senki soha.Mosolyogva simítottam meg arcát, majd rájöttem, hogy végzetes hibát követtem el.
-Harry, ennek nem szabadott volna megtörténnie-ültem fel az ágyra, mire megdöbbenve figyelte lépéseimet.
-Ez most nem mondod komolyan...tudod, hogy mennyi ideje várok rád? Hm?-húzott vissza magához egy csókért.
-Nem, Harry.Nézd, régen szerelmes voltam beléd, de már nem.Nem tudok rád Úgy tekinteni...-sütöttem le a szemem, mire felállt, és mélyen a szemembe nézett.
-Nem foglak elengedni...-nyomott egy puszit az orromra.
-Nem, Harry, ennek nem kellett volna megtörténnie...-suttogtam, mire haragosan rám pillantott.
-Nem megyek sehova-makacskodott.
-Pedig jobban tennéd-emeltem fel a hangomat.
Felszaladt a szemöldöke, sosem beszéltem még vele így.Azonnal megbántam szavaimat, de nem tudtam visszaforgatni az időt.Persze, nem mondtam azt, hogy nem élveztem Vele, de én nem tekinthetek rá barátnál többre.Túl régóta ismer, mindent tud rólam, ez így biztos nem működne.Nem akarom, hogy működjön.Idegesen vette fel nadrágját, majd erősen becsapta az ajtót.A földre rogyva vártam valamire.Valami jelre, ami talán most megnyugtat afelől, hogy jelenleg lefeküdtem Harryvel, és kidobtam utána.Mekkora egy szajha vagyok!
Túl gyors volt minden.Alig van itt pár napja, talán pár hete, de rögtön így kezdeni nem igazán jó.Komoran bámultam szét a sötét szobában, majd felálltam, s az ablakon keresztül meredtem a távolba.Láttam, ahogy Harry veszettül gyorsan rohan a kocsijához, majd erélyesen becsapja az ajtót.Nagyon megbántottam.Egy szemét alak vagyok, már tudom.Szomorúan rázta fejét, így a fürtjei is mozogtak vele együtt...




Ne haragudjatok, hogy ilyen későn hoztam részt, de nem volt időm szinte egész héten...de remélem tetszett!:D
U.i.:
Kicsit sok a párbeszéd...:c


2014. február 10., hétfő

Chapter 10.

-Harry, miért viszel hozzá?-kérdeztem, miközben próbáltam kiszabadulni erős szorításából.
-Megmondod neki hogy mit gondolsz, és végre le fog szállni rólad-nézett vissza komor arccal.
Mindenkin keresztül átgázolt, mit sem törődve a felháborodott embereken.Sajnos, mivel mögötte voltam, a gonosz tekinteteket én kaptam el.A szívem hevesebben dobogott, ahogy egyre közelebb kerültünk hozzá.Nem vett észre, csak az oldalát láttam.Harry pár méterrel előtte megállt, és otthagyott.Egy puszit nyomott arcomra, majd elment.Rengeteg kérdés zakatolt a fejemben.A számat rágva kerültem közelebb hozzá.Mikor már csak pár centi volt köztünk a távolság, óvatosan megfogtam a vállát.Megrezzent, és mikor felém nézett, elmosolyodott.
-Thalia...te hogy hogy itt vagy?-tárta ölelésre karjait, de én eltoltam magamtól-sajnálom.
-Itt vagyok, Liam.Beszéljünk-ültem le mellé egy székre, kértünk két italt-mond.Hallani akarom a te sztoridat-kulcsoltam össze a kezemet, mire ő nagy levegőt vett.
-Nos.Igen, tényleg volt egy barátnőm, és tényleg összetörtem a szívét-nézett maga elé, és meg szótlanul hallgattam-viszont nem lett egy lelki roncs, mert egy hét után már a barátnőivel tojásokat dobtak az ablakomra-nevetett fel, mire nekem is mosolyra húzódott a szám-érted? Nézd, nem akarlak elveszíteni.Ha akarod, mindent csak szépen sorjában csinálunk, semmi sem fogunk elsietni-dőlt felém, és megfogta a kezem.
Őszintén szólva nem tudtam, mit válaszoljak.Lehet, hogy hazudik? A távolba meredtem, ahol Harry ideges figyelte, hogy mit művel velem Liam.Nem biztos, hogy most Harryre kéne hallgatnom.Ha én boldog lennék Liammal, akkor az nekem jó.
-Rendben-mondtam ki, mire egy erős ölelést kaptam Liamtől-Liam, miért mondtad, hogy jó barátok vagytok Harryvel, és miért nem mondtad, hogy nem vagy vele jóban?
-Azért, mert azt hittem, már nem vagyunk annyira ellenségek, és hogy ő azt akarja, hogy neked jó legyen.De tévedtem-vonta meg a vállát.
-Én mindig a jót akarom Thalianak-termett ott Harry, és farkasszemet nézett Liammal.
-Aha.Ezért nem akarod, hogy együtt legyek vele, mi?-vonta meg a szemöldökét.
Ekkor Harryn szinte eluralkodott a düh, majd hirtelen elindult felé.Azonnal felpattantam, majd közéjük álltam.Két izmos testet fogtam, mindegyikük szerintem élvezte a helyzetet.Kérően Harry felé pillantottam, aki kicsit nyugodtabban megfogta a kezemet, majd elráncigált a helységből.
-Szia Thalia!-intett Liam, mire féloldalasan elmosolyodtam.
Nem telt bele pár percbe, de már a kocsiban ültünk.Nem szólt semmit, csak idegesen a kormányon pihentette a kezét.Halk szitkozódások közepette rázta a fejét.Nem tudom, hogy ilyenkor meg merem-e szólítani szegényt.Általában ilyenkor hallgatni szokás, de hát ugye ilyenkor az emberek tesznek a szokásokra, csak azt akarják hallani, hogy mi is történt.
-H-Harry-dadogtam, mire a zöld szempár engem vizslatott-most mit csinálunk?
-Nem tudom.Őszintén nem tudom-meredt ki az ablakon-nem akarom, hogy vele legyél-kipattantak a szemeim.
-Miért?-háborodtam fel enyhén.
-Mert jót akarok neked.
-Aha.Oké-azzal a lendülettel kiszálltam a kocsiból.
Nem érdekelt, hogy jót akar nekem.Engem nem érdekel, ha veszélyes.Csak őt akarom, hogy szeressen...Harry kiabált még egy "nagy hibát követsz el" félét, majd visszamentem a klubba.Ha annyira félt tőle, miért engedett ki engem a kocsiból, miért nem rángatott vissza? Ja! Mert ismer...
Idegesen kerestem tekintetemmel Liamot, de már nem találtam sehol.Egy bárszéken helyet foglaltam, majd visszautasítottam, hogy bármilyen italt is szolgáljanak fel nekem.Egy idő után feladtam a keresést, reménytelennek tűnt.Aztán oldalra pillantottam.Ott volt Liam, éppen felvette a kabátját.Hevesen utána kiabáltam, de nem hallott engem.Elkezdtem szedelődzködni, hogy minél előbb utolérjem.Már csak a táskámat kellett a vállamra pakolni, és már mentem is.Gyalog sétálgatott.Óvatosan tipegtem a magassarkúmban, vigyázva, hogy ne találkozzon az arcom a földdel.
-Liam!-kiáltottam utána.
Megtorpant, és megfordult.Vigyorogva indult felém, mire én csak néztem ahogy egyre közelebb ér hozzám.Én ügyetlenül figyeltem minden egyes lépését, majd csak azt vettem észre, hogy a lehajtott fejem előtt két láb áll.Óvatosan felpillantottam, és megláttam a barna szemeket.

-Hát te?-kérdezte mosolyogva

-Harry kiakasztott.Az mondja, hogy ne találkozzunk többet.Nem akarok neki engedelmeskedni-suttogtam a leges leghalkabban, úgy, hogy csak ő hallhassa.

-Akarsz velem hazajönni?-durmogta a fülembe, mire csak bólintottam.
Azzal kézen fogott, és így ballagtunk el.Amikor éppen nem rám figyelt, őt néztem.Bevallom, a sötét nagyon jól áll neki.Tökéletesen megmutatja, hogy tipikusan az a rossz fiú.Elbambultam, és nem vettem észre, hogy éppen rajtam röhög.
-Mi olyan nagyon érdekes rajtam?-vonta fel a szemöldökét, mire én csak elpirultam-nyugi, engem bármikor nézhetsz bármilyen körülmény között-karolta át a vállamat.
Egy kis melegséget éreztem a szívemben.Végre valaki törődik velem! El sem tudtam képzelni.Az a sok sírás, az aggódás, a félelem elszállt.Nem akarok semmit elsietni, mert tényleg nem igazán ismerem Liamot, de remélem nem fogunk valami kis szösszenet dolgon összekapni.Mert én sem akarom elveszíteni.Tovább sétálgattunk, majd megálltunk a jó öreg panelháznál.De ja vu érzésem támadt.Újra felvitt engem a szokásos szobájába.
-Emlékszel, amikor utoljára voltál itt? Pár nappal ezelőtt...-nosztalgiázott Liam.
-Nem akarok róla beszélni.Bocsi-motyogtam az orrom alatt.
-Akarsz valami enni? Van bolognai-nyitotta ki a hűtőt.
-Az most jól esne-ültem le az asztalhoz.
Kivette az ételt, majd berakta a mikróba.Terjengett az illata, és már attól is hümmögni kezdtem.Majd jött a jellegzetes hang, és a gőzölgő étel elém tárult.Megkóstoltam.
-Milyen?-kérdezte, miközben bort töltött nekem.
-Úr Isten.Ez...ez rohadt finom-faltam a kaját, mire felnevetett.
-Úgy látszik, nálad sem lesz panasz-kacsintott.
Kortyoltam egyet a borból, ami még jobban finomabbá tette az ételt.Ha tudtam volna, hogy ilyen finomat főz, esküszöm megoldottam volna,hogy a rokona legyek.Apropó, rokonok.
-Liam, van testvéred?-kérdeztem, mire abbahagyta az evést, és a villa szinte kiesett a kezéből.
-Miért akarod tudni?-komorodott el.
-Csak kérdeztem-húztam be magamat.
Nagyot nyelt.Jesszus, ez azt jelent, hogy most ki fog dobni a lakásból?...
-Nincs tesóm-vonta meg a vállát.
-És a szüleid?-kérdezgettem tovább.
-A szüleim? Tényleg akarod te tudni?-suttogta.
-Ha nem szeretnéd, nem kell elmondanod.
-Na jó, most már csak azért is elmondom.De előre szólok, nem egy Happy End-tette fel az ujját, majd felsóhajtott, és elszomorofott-sosem volt csodás gyerekkorom.Apám rendszeresen vert, és anyámat is ütötte, verte.Egy cipőt sem engedett megvenni nekem, mindig piára költötte.Volt, hogy egyszer részegen jött haza, és már éjjel volt, kinyitotta a szekrényemet, és ráhúgyozott.Egy ruhám volt, és azzal kellett másnap suliba mennem...aztán ahogy nagyobb lettem, pontosabban 17 éves, anyukám...megölte  magát, össze evett minden gyógyszert, már nem bírta a nyomást.Nem is mert tőle elválni, félt hogy követni fogja.Én megpróbáltam neki segíteni, de túlságosan is terrorba voltunk.Én találtam meg a padlón, eszméletlenül.A kezében szorongatott egy levelet.Nem foglalkoztam vele , zsebre dugtam,és hívtam a mentőket.Már ott elmondták, hogy meghalt.Nem tudod elképzelni, hogy mennyire de mennyire gyűlöltem apámat, és hogy mennyire összeroppantam.A levélben az volt, hogy azonnal menjek el apámtól, és hogy soha többé ne jöjjek vissza.Így hát még aznap elmentem otthonról, most kb 5.000 km választ el apámtól.De soha többé nem akarom látni-fújta ki magát.
Egy kis könnycsepp gördült le arcán.Én nem tudtam mit mondani.Szegény Liam, hogy lehet ilyen kegyetlen apja? Azonnal karjaimba zártam szegényt, hiszen egy cipőben járunk szinte.Nem tudom pontosan, hogy mennyi ideig voltunk így.
-Sajnálom-simítottam meg a fejét.
-Ne sajnáld-szorított erősen.
Egy puszit nyomtam a fejére, majd elpakoltuk a tányérokat, és tv-t néztünk, amíg el nem aludtam...

2014. február 9., vasárnap

Kérés!:)

Halihó!:) Hű, nem volt még ilyen bejegyzés, de most lehet kicsit le lesztek lombozva.NEM résszel jöttem, azért nehari:3 Szeretlek titeket <3:D Nos, akkor mondom is a szitut:
  • Verseny: Hát, ezt már jó rég óta kiterveltem.Ez abból állna, hogyha elérem mondjuk a 3.000 látogatottságot, és mondjuk lesz 10 feliratkozóm, akkor csinálok egy versenyt, kategóriákkal, nyereményekkel.A döntés az csak rajtatok áll.Nekem mindegy, hiszen így is- úgy is folytatom a blogot, de gondolom titeket is érdekelne ilyesmi dolog;DD
  • Kinézet: Aki a kezdetektől követi szerény kis irományomat, az tudja, hogy legalább 4-féle kinézete volt a blognak.Nos, ez azért van, mert ha én egyszer kigondolok, vagy találok egy ELVIHETŐ!!) fejlécet, akkor én ahhoz igazítom a blogot, mert nagyon tetszik.:D Ez speciel, ami most van, saját kreálmány, remélem azért valamennyire tetszik...de tessék kommentelni hogy tetszik-e vagy sem, és írjátok meg hogy miért, hiszen ez csak ÉPÍTŐ kritika lenne.:D
  • Pipák: Itt nincs sok mondanivalóm.Gyakorlatilag ugyan az, mint kicsit feljebb.Ha nem tetszik, akkor ÍRD MEG, HOGY MI NEM TETSZIK RAJTA, MERT HA NEM ÍROD MEG, SAJNOS NEM TUDOK RAJTA VÁLTOZTATNI!!!
  • Zene: Én általában úgy írom a blogot, hogy azokat a zenéket hallgatom meg először, amik a blogon be vannak állítva.Ez mind szép és jó, csak nagyon kevés zene van, így folyton ismétlődnek, és gondolom, ez titeket is zavar.EZÉRT KÉREK MINDEN KEDVES OLVASÓT, HOGY EHHEZ A BEJEGYZÉSHEZ KOMMENTELJEN NEKEM ZENÉKET, AMIK ILLENEK A BLOG HANGULATÁHOZ, ILLETVE AZT IS ÍRD MEG, HOGY MELYIK AZ A ZENE, AMIT FELTÉTLENÜL KI KELL VENNEM A BLOGBÓL! 
    Ennyi lett volna, remélem azért páran kommenteltek!:)
    Bogi xx

2014. február 5., szerda

Chapter 9.

Új rész!:) Remélem tetszik, amúgy meg bocsi, hogy mindig változik a design.:ss Jó olvasást!:D


Még mindig a rémálom hatása alatt voltam.Nagyon féltem.Kezem és lábam szinte felváltva remegett.Enyhén könnyes szememet megtörölve takartam vissza hideg testemet.Próbáltam még visszaaludni, de sajnos nem sikerült.
Ez az álom...Liam megvert, megcsókoltam Harryt...tényleg csak egy álom lehet.Régebben éreztem Harry iránt valamit, de sajnos már nem.Pedig akkor éreztem, hogy ő az igazi.Bár nem történt semmi köztünk, én akkor is éreztem valamit...és Liam.Nehéz bevallani, illetve rossz is ezt mondani, de hiányzik.Bár csak másfél napja ismerem, de hiányoznak a puha ajkak, az a nézés, hiányzik az ölelése, a támasza...de sajnos, ha tényleg olyan, mint amilyennek Harry beállítja, akkor nekem nincs vele dolgom.Viszont túlságosan is vonzódok hozzá, nem tudom elengedni.Mindig mindenben másokra hallgatok, soha sem megyek a saját fejem után.Lehet, hogy most az egyszer ki kéne próbálni.A saját utamat akarom járni.Senki másét.Vagyok olyan erős, hogy kibírjak egy-két pofont az élettől.Mindig a családom adott tanácsot nekem...apropó, család.Anyáék nem hívnak, nem írnak, egyszerűen semmi.Nem fogok minden pillanatban rájuk gondolni, és hívogatni őket.Majd hívnak, ha akarnak.De akkor is...ők is hiányoznak.Hiányzik a régi életem.
Valakit hallottam, ahogy ballag a lépcsőn.A szívem zakatolni kezdett, majd a takaró alá bújtam.Féltem, hogy Liam az, féltem, hogy tényleg megteszi.
-Thalia?-hallottam meg egy rekedtes hangot.
A szívem már nem dübörgött eszeveszettül, szépen lelassult, és már kibújtattam fejemet az anyag fogságából.Két zöld szempár pillantott rám.
-Sajnálom-ült le mellém az ágyra Harry, majd megfogta a kezem.
Ösztönösen elhúztam, ugyanis haragudtam rá.Hogy volt képes elmenni azzal a lánnyal?
-Haragszom rád-duzzogtam.
-Nagy volt a kísértés-sütötte le a szemét, de csak egy pillanatra-hé, mi a baj?-kérdezte aggódva, mire legyintettem egyet-mond el, kérlek.
Nagy levegőt vettem, mire az aggódás a szemében sokkal nagyobb volt mint pár másodperccel ezelőtt.Az ablakba meredtem, mire Harry követte minden mozdulatomat.Azt sugallta a tekintete, hogy ha nem mondom el rögtön, hogy mi történt, itt helyben mindent felborít.Szépen sorjában, de akadozva meséltem el neki mindent töviről-hegyire.Még azt is, hogy megcsókoltam.
-Nagy a fantáziád-köhintett egyet.
-Tudom.És most mi lesz?-kérdeztem tőle, mire felvont szemöldökkel engem vizslatott-most akkor minden egyes áldott nap ide fog jönni, és azon lesz hogy minél előbb le tudjon veled feküdni itt?-kérdeztem, mire elröhögte magát.
-Szakítottam vele.
-Mi?-pattantak ki a szemeim, mire csak féloldalasan elhúzta a száját-sajnálom-simítottam meg erős karját, amibe beleborzongtam.
-Ne sajnáld.Viszont van egy VIP bulira két jegyem, és egy szabad-húzogatta fel a szemöldökét.
Ha belegondolok,gyakorlatilag soha nem mozdulok ki itthonról.Kell egy kis változás.Bólintottam.
-Nyolcra itt vagyok-adott egy puszit homlokomra, majd el is ment.
Még hallottam, ahogy becsapja az ajtót, és elhalad fekete kocsijával.Aztán a számat rágva töprengtem, hogy vajon mit is vegyek fel.Nem igazán volt miből válogatni.Kinyitottam a szerényemet, és szinte mindent kipakoltam.Találtam egy dobozt.Összeráncolt homlokkal bámultam a különös, rózsaszín masnis dobozt.Nagy volt. Egy cetli is rá volt aggatva:
"Boldog Karácsonyt Thalia! Reméljük megtalálod!"
Azonnal a számhoz kaptam.Szóval erről a meglepetésről beszélt anya és a testvérem!Soha nem gondoltam volna,hogy meglepnek egy ruhával.Lehet hogy megnéztem, de elfelejtettem kinyitni? Hát, ezt már nem tudom meg.

Izgatottam nyitottam ki a csomagomat.A lélegzetem is elállt.Egy fekete, galléros és masnis ruhát tartottam a kezemben.Elengáns, de mégis kicsit bohókás.Gyönyörű, és pont jó rám.Mellkasomhoz szorítottam a ruhát, és hálát adtam az Istennek, hogy nem kellett elmennem vásárolni.Gondosan felakasztottam egy fogasra, majd letettem az ágyamra.Lementem a konyhába.Ittam egy rövid kávét, majd csöngettek.A kávét tartottam még a kezemben, amikor kinyitottam.
-Te nyomorult-esett nekem Charlotte-miattad szakított velem Harry-őrjöngött-ne fogd azt a hülye kávédat-ütötte ki a kezemből a poharat.
-Te normális vagy? Na, jó, most takarod innen ki! Nem miattam szakított velem Harry.Szerintem magadtól is rájöhettél volna, hogy egy rámenős liba vagy.Még mindig itt vagy?! Takarodj!-ordítottam nála hangosabban.
-Elmegyek.De tudod, nekem azt mondta, hogy mást szeret.És vajon ki mást szeretne?-majd  elhagyta a házat.Becsukta maga mögött az ajtót.Ki lehet az a "más?".Lehet, hogy én?Örülnék neki, de már nem tekintek rá úgy.Felkaptam a telefonom, majd azonnal Harryt hívtam.
-Harry, itt volt Charlotte.Balhét csapott-fogtam a fejem.
-M-mit mondott neked?-dadogott.Akkor igaza volt.
-Tudom, Harry.Ki az a más?
-Nyolckor találkozunk-azzal le is tette a telefont.
Beigazolódott a gyanúm.Lehet, hogy Harry engem...szeret? Nem, kizárt dolog.Eltereltem kusza gondolataimat.
*Pár órával később*
Már csak egy óra, és itt van.Kifújtam a levegőt, majd felvettem a csodás ruhát.A fejemen kívül minden egyes porcikámmal meg voltam elégedve.Fekete magassarkúm legalább 5 centivel megemelt.Óvatosan tipegtem a fürdőszobába, hogy rendbe szedjem magamat.Nagyon régen sminkeltem magamat...talán fél éve. Ügyetlenül fogtam meg egy ecsetet, és elkezdtem a "varázslatot".A végén meg voltam elégedve magammal. Hajamat enyhén kivasaltam, de hagytam benne egy kis hullámot.Csengettek.Vadul kalapáló szívem indultam le az emeletről, ugyanis eszembe jutott amit Charlotte mondott.Mielőtt még kinyitottam volna, magamat nyugtattam, hogy ne essek neki azonnal kérdésekkel.Amikor kinyitottam, szinte tátva maradt a szám.Fekete zakó,fehér, egyszínű pólóval, és  tornacipő. Lazán nekidőlt az ajtófélfának, és engem vizslatott.Szinte kipattantak a szemei, azt sem tudta, hogy hirtelen hova nézzen.Én szinte elkábultam, mert a ballagáson kívül soha nem láttam még öltönyben.Jó rég volt.
-N-nagyon jól nézel ki-dadogta, mire én felröhögtem.
-Hagyjuk a bókot, hónapok óta nem jártam sehol.Biztos lesznek majd nálam csinosabb lányok is-legyintettem, mire mosolyogva megrázta a fejét-kiről beszélt Charlotte?-tettem csípőre a kezem, mire bejött, mert gondolom fázott kicsit.
-Nem rólad beszélt...hanem...hm...Jenniferről!-ötletelte ki.
-Igen? Szívesen megismerném...-mosolyogtam kajánul, mire hunyorítva rám pillantott.
-Megyünk, vagy nem?
Bólintottam, mire az ajtót tágabbra nyitotta.Összehúztam a kabátom, mert hűvös volt.Beültem a fekete kocsi anyós ülésére, mire ő is beült.Érezni lehetett rajta, hogy kölnit használ.Beszippantottam az enyhe, mégis érezhető illatot.Beindult a motor, s a már-már sötét égbolt alatt haladtunk.Egyszer sem szólaltam meg annak reményében, hogy hátha elmondja nekem, hogy mi ez az egész.De nem.Egy szót sem szólt, egész út közben.Egyik pillanatban megállt.
-Itt vagyunk-fújta ki a levegőt, mintha egy szörnyűség lett volna együtt tölteni velem 5 percet.
Nagyon sóhajtottam, majd összeszedtem a cuccaimat, és kiléptem a kocsi ajtaján.Elegánsnak mondható épület, az üvegen keresztül láttam pár embert bulizni.Harry megfogta a derekamat, mire összerezzentem.Kicsit megijedtem érintésétől, de hamar megnyugodtam.Meleg volt az épületben, s ahogy megláttak minket, felvittek minket a VIP páholyba.
-Pontosan miért is vagyunk itt?-ültem le egy bárszékre.
-Bulizni-vonta meg vállát, és kért két martinit.
-Harry, nem akarom magam a ságra földig leinni.
-Nem fogsz.Ezt az egyet, na-fogta meg a poharat, és koccintottunk.
Körbenéztem.Szinte mindenki józan volt, buliztak és jól el szórakoztak.Pár fiú engem nézett, de nem figyeltem rájuk túlságosan, ugyanis amikor Harry észrevette őket, s egy haragos pillantást vetett rájuk, azonnal megfordultak.Annyira szeretem, amikor ilyen védelmező.Nagyon-nagyon szeretem.A legjobb barátom ősidők óta.Rápillantottam, mire felcsillant a szeme.Csuklómat lágyan megfogta, s elhúzott egészen a táncparkettig.
-Nem tudok táncolni-suttogtam.
-Nem is kell, majd vezetlek-vigyorodott el.
Mélyen a szemembe nézett.Egy lassú szám következett.Közelebb húzott magához, karjaimat a nyaka köré fontam, megfogta a derekamat, s így táncoltunk.
-Tetszik a hely?-kérdezte enyhén rekedtes hangon.
-Eléggé.Többször is eljöhetnénk ide-fúrtam a nyakába a fejemet.
Ő is ugyanígy tett.Göndör fürtjei csikizték a nyakamat.Kicsit felkuncogtam, mire értette a célzást, s enyhén puszilgatni kezdte a nyakamat.Mikor már kezdett kicsit kellemetlen lenni a helyzet, kezemet erős mellkasára téve eltoltam magamtól.
-Harry, mi csinálsz?-tettem vissza kezemet a tarkójára.
-Bocsi.Túl jó illatod van-szippantott a levegőbe.
-Egy barát akkor sem csinál ilyet-pirultam egyet, mire csak bólintott egyet.
Átölelt, és így táncoltunk tovább.Szeretem Harryt, de csak barátilag.Minden esetre nincs berúgva, sőt, azt az egy martinit sem kellett volna meginnia, hiszen vezet.De majd kijön belőle.Államat a vállára támasztottam, s így susogtunk egymást fülébe.Egyszer csak megpillantottam azt a személyt, akivel nagyon nem akartam találkozni.Kezdtem volna futni, futni ameddig tudok, de nem tudtam, mivel Harry szorítása túl erős volt.
-Hová mész?-kérdezte, majd abba az irányba nézett, amerre én.
Visszapillantott rám, majd újra rá.Szemeimből lassacskán előbújt egy könnycsepp, mire Harry karon fogott, s odavitt hozzá...
Hogy ki volt a titokzatos idegen? A következő részben kiderül! <3

2014. február 2., vasárnap

Chapter 8.

Egész este nem aludtam.Teljesen lesokkolt az, hogy Harry inkább azzal a lotyóval henyeleg, aki szerintem nem is érdemelné meg, hogy a barátnője legyen.És Liam...Nem tudom, mi lesz.Lehet, hogy soha többé nem látom.Miért mondta azt, hogy bírja Harryt? Azt hittem, szeretem.De csalódnom kellett.Tényleg olyan, mint amilyennek Harry beállította? Vagy csak védeni akart engem tőle? Egyszerűen nem értem.Viszont mind a kettőjükre rettenetesen haragszom.Lassan kezdem azt hinni, hogy egyedül halok meg.Nagyokat pislogva próbáltam elaludni, több-kevesebb sikerrel.Amikor már majdnem elnyomott az álom, a telefonom csörgött.Morogva fogtam meg a készüléket, majd csak annyit láttam, hogy Liam az.Nem akartam vele beszélni, így kinyomtam.Ám amikor még ötször csörrent meg miatta a mobilom, haragosan felvettem.
-Mit akarsz?-mordultam rá.
-Miért nem veszed fel?-kiáltott bele a telefonba.
-Szerinted ezek után akarok veled beszélni?-nyöszörögtem, ugyanis álmos voltam.
-Beszéljük meg, kérlek-hangja lágy, mégis utasító volt.
-Adj időt.És kérlek, ne gyere ide.Aludni szeretnék-suttogtam, majd letette.
Remélem felfogta az üzenetet.Nem akarok senkivel sem találkozni, és senkivel se beszélni.Egyszerűen csak aludni akartam egész nap.Befordultam a fal felé,összeszorítottam a párnámat.Hiányzik a testvérem.És anyu.Ilyenkor mindig ők vigasztaltak, ők adtak támaszt.Apám miatt eltűntek az életemből.Ezt sem fogom neki soha megbocsájtani.Egyre nehezebb lett a szemem, majd végül csukva maradt...
Hangos dörömbölésre lettem figyelmes.Szemeim azonnal kipattantak.Azt hittem, Harry az.A püfölések egyre hangosabban voltak, majd egy hangos "megyek! kiáltással leballagtam a lépcsőn.Hangosan krákogott az illető.Szemeimet forgatva nyitottam ajtót.Egy férfi magaslott fölém.Nagyon megijedtem.Arcán egy fekete maszk, mint a rablóknak.Barna szemeiben forgott a düh.Lábaim remegni kezdtek.Nem szólt semmi, csak magához húzott, amire felsikoltottam.Megint kezdődik? Erősen a fenekembe markolt, mire én megrúgtam a térdét.Összekuporodott, én pedig felrohantam.A tesóm szekrényébe menekültem.Halkan becsuktam az ajtaját.Zihálva vettem a levegőt.Nem volt a közelembe se telefon.Mi lesz, ha megtalál? Megerőszakol? Elrabol? Hol van ilyenkor Harry vagy Liam? Miért mondtam azt Liamnak, hogy ne jöjjön ide?! Miért?
Hangos dobogást hallottam.Halkan pityeregni kezdtem, nem akartam, hogy megtaláljon.Már nagyon féltem, ajkaim remegtek, szemeimből dőltek a könnyek.Kicsapódott egy ajtó, majd csörömpölést hallottam.Az illető valami összetört.Résnyire kinyitottam a szekrényajtót, és pont beláttam a szobámba.Teljes káosz.Gyorsan visszacsuktam.
Majd elért abba a szobába, ahol én voltam.Igyekeztem nem mocorogni, nem zihálni a félelemtől.Felfordított mindent, majd becsuktam a szemem.Kinyitotta a szekrény ajtaját.Hallottam, hogy felröhög, és kirángatott belőle.A földre rogytam a nagy lendülettől.Nem engedett felállni.Belém rúgott.
Azt hittem, ott esek össze a fájdalomtól.Felordítottam, majd még egyszer megtette.Azt hittem, már alig élek.Hanyatt fordított, majd rám ült.Két kezemet fejem mellé rakta, s erősen megszorította.Hangosan zokogni kezdtem.
- Miért teszed ezt velem?-zokogtam, és ordítottam vele.
-Tetszel nekem-hajolt le, és suttogta a fülembe.
Erősen ficánkoltam, nem akartam, hogy megcsókoljon, vagy esetleg mást csináljon.Rugdostam.
-Mi van te ribanc?-mondta , és ököllel az arcomba ütött.
Éreztem, hogy vérzek.Jobbra pillantva láttam, hogy a vérem a szőnyegen végezte.Már tényleg alig éltem.Felállt, és erős bakancsával megint belém rúgott.
-Rohadj meg-köhögtem a földön.
-Hol tartod az értékeidet?-kérdezte, mit sem törődve, hogy éppen haldoklom.
Nem szóltam semmit, csak üvöltöttem a fájdalomtól.Nincs senkim.Mindenki elhagyott.
Hajamat megszorítva ráncigált engem.Üvöltözött velem, én pedig már ájulva feküdtem.Hirtelen kinyitottam a szemem, majd abbahagyta a ráncigálást.Leguggolt, majd csak annyit láttam, hogy egy maszkot dob elém.Levette.Felpillantottam, és megállt a szívem.Liam volt az.
-Az enyém lehettél volna.De te kidobtál.Most megfizetsz-suttogta, mire abbahagytam a sírást.
Államat megtámasztva megcsókolt.Nem érdekelte, hogy véres lesz, hogy gyakorlatilag egy hallottat csókol meg.Ám ekkor megpillantottam valakit az ajtóban.
-Úristen!-fogta a fejét...Harry-mit tettél vele te szemét?-rohant oda hozzám.
-Azt, amit megérdemelt.
Harry engem nézett.Láttam a sajnálatot a szemén, a mérhetetlen dühvel.Megsimította a hajam, mire csak fájdalmasan nyögtem egyet.Zihálva pillantott újra Liamra, majd letámadta.Ököllel a hasába rúgott, mire mellém a padlóra esett.Harry ráugrott, ám ekkor már ordítottam.
-Ne csináljátok, kérlek-adtam bele minden erőmet ebbe a pár szóba.
Ők tovább verekedtek.Harry szája felszakadt, Liam homlokából ömlött a vér.
Liam előkapott egy fegyvert, amit Harry nem vett észre.Mepróbáltam a karját arrébb vinni, így a plafonba lőtt.Ekkor kirángatta kezét a szorításomból, majd Harry hasára téve meghúzta a ravaszt.A szívem szakadt meg.A golyó áthatolt a testén, majd Liamra rogyott.
-Harry!-ordítottam zokogva.
Odahúztam magamat a testhez.Zokogva söpörtem ki a szeméből göndör fürtjeit.Üveges volt a szeme.Nem virítottak olyan csodásan, mint máskor.Erős karjai nem öleltek át.Hasából ömlött a vér.
-Harry, ne halj meg.Kérlek-borultam rá mellkasára, majd szájára egy csókot leheltem-nem most-suttogtam könnyeimmel küszködve.
-Milyen bájos-tapsolt Liam-kár, hogy már nem él.
-Miért csináltad ezt?-néztem még mindig a halott testet.
-Te vagy a következő-rám szegezte pisztolyát.
Szinte beleláttam a csőbe.Kaján vigyorral engem vizslatott, majd meghúzta a ravaszt.
Izzadtam ébredtem fel az ágyamban.Zihálva néztem körbe.Az ágyamon össze-vissza állt a takaró, és én pedig fordítva ültem rajta.
-Csak egy álom volt-sírtam a megkönnyebbüléstől.

2014. január 31., péntek

Chapter 7.

Halihó!:) Meghoztam a kövi részt!:D Megpróbálok egy kicsit hosszabbat, és jobbat írni, mint eddig...hogy hogyan fog sikerülni? Nem tudom...

-Liam, akkor mi most...
-Igen, a barátnőm vagy-tett a fülem mögé egy tincset, mire én mosolyogva a földet bámultam.
-Örülök neki-fogtam meg a tarkóját, hogy újra megcsókolhassam-elmegyünk hozzám? Elmondjuk Harrynek.
-Biztos vagy te ebben?-emelte fel a szemöldökét, enyhén eltolva magától.
-Teljesen.Végre tudok mosolyogni-néztem fel a plafonra-fürödj meg.Oké?-röhögtem, ugyanis kissé érződött rajta, hogy pár perccel ezelőtt még a nehéz vasakat emelgette.

Kaján vigyorral bement a fürdőbe, majd végigmértem a szobáját.Egy nagy franciaágy, képek az éjjeliszekrényen, és egy hatalmas ablak, amin keresztül  szinte egész Londont látni.Leültem az ágy szélére, majd hanyatt vágódtam.Hatalmas röhögésben törtem ki.Annyi napig sírtam mindenért, és most végre barátom van! Esküszöm, ennél boldogabb nem lehetek!A barna falak sok mindent sugalltak.Gyakorlatilag leírták Liam személyiségét.Egyszerre félek, és vonzódok hozzá.Képes megverni egy ismeretlen embert, miattam, és ráadásul azzal a két eszementtel is összerúgta a port...mi lesz a következő?Felálltam, és gondoltam, megnézem, hogy hol késik már Liam.Nem vett észre, így amíg a kabinban fürdött, én őt néztem.Sötét volt , szinte alig láttam őt.Ismét háttal volt nekem, és láttam, hogy a foltjait nyomkodja.Mindegyre fájdalmasan felszisszent.
-Ennyire fáj?-léptem a kabinhoz aggódva, de szerintem alig hallotta.
Akkor jöttem rá, hogy én kukkolom Liamot.Mikor ez átfutottam rajtam, akkor gyorsan kirohantam.
-Héj, ha egyszer már bejöttél, akkor maradj is itt-kiabálta Liam, amit azonnal meghallottam.
Én szégyenemben megfordultam, és egy vigyorral találtam magam szemben.Leakasztotta a törülközőjét,és a dereka köré tekerte.
-Szerintem most fordulj el-kacagott.
Eleget tettem a kérésének.
-Hát ilyen kis kukkolók vagyunk?-fordított meg, majd magához húzott, így ágyéka ütközött az enyémmel.
-Én csak...na jó! Jössz, vagy nem?-tereltem a szót.
-Jövök, de ne leskelődj-kacsintott, majd kimentem a helységből.
Azt hiszem, hogy most még a múltkorinál is vörösebb volt a fejem.Hogy lehetek ekkora bunkó? Alig vagyunk együtt fél órája, és már megbámulom? Az arcomat a tenyerembe temettem, és szinte már égetett a vörösség az arcomon.Fogtam a kabátom, felvettem, és vártam Liamra.Mikor kilépett, leesett az állam.Szürke póló, batmanes sapi, fekete gatya és bakancs.Túlságosan is vadító volt.
-Tetszem?-fordult meg, hogy mindenhol rendesen végigmérjem.
-Az nem kifejezés-mosolyogtam, majd ő is végigmért.
-Te sem panaszkodhatsz-karolt át, majd kimentünk a lakásból.
Bezárta az ajtót, majd a liftet használtuk.Kiléptünk a forgalmas Londonhoz.
-Ismered az utat?-kérdeztem.
-Persze-vágta rá rögtön.
-Harrytől?-néztem rá, mire bólintott.
Nem sokat beszélgettünk az úton, de a felénél már untam a dolgot, úgyhogy témát kezdtem.
-Winona és anya elmentem messze.Egyedül vagyok, csak Harry vigyáz rám.Meg most már te-mondtam egy szuszra, mire megállt.
-Harry ott lesz veled egy lakásban?-kérdezte kissé felháborodva.
-Nem, csak felügyel.Mégis csak a legjobb barátom, nem?-tártam szét a karjaimat.
-De nem a testőröd.Mindegy, jó haver, bírom őt-karolt át újra, mire bólintottam.
Gondoltam, hogy egyszer úgyis barátok lesznek,csak azért hogy ketten is felügyeljenek.Mindegy, szeretem őket, ez a lényeg.
Lassan lépkedtünk a macskaköves úton, egy-két embert kikerülve.Mikor odaértünk,kicsit megijedtem, hogy Harry vajon mit fog szólni.Az ajtó előtt állva Liam megpuszilt, és egy bíztató mosolyt küldött felém.Idegesen kerestem a kulcsomat, mire megtaláltam, és megkönnyebbülten nyitottam ki az eddig zárt ajtót.
-Végre már hogy itt vagy-tapsolt egyet Harry,ám amikor meglátta, hogy nem egyedül érkeztem, kissé furán bámult rám-mi ez?-mutatott kettőnkre, mire Liam odalépett hozzám, és összekulcsolta a kezünket.
-Együtt vagyunk-motyogtam.
-Mi?-kiabált rám, mire behúztam a nyakam-hogy te, meg ő? Nézd, van, amit nem mondtam el neked vele kapcsolatban...régóta ismerem, csak egy éjszakára kellesz neki, semmi többre!-ordította, mire Liam szorosabban fogta összefont kezünket.
-Velem boldog.Ez a fontos-mondta Liam nyugodt hangon.
-Igen, ugyanezt mondtad Ginával kapcsolatban is, és mi lett a vége? Egy lelki roncs lett.Miattad-fogta a homlokát, és aggódva rám pillantott.
-Ti hogy ismeritek egymást?-néztem felváltva rájuk.
-Ellenség-mutatott Harryre Liam.
-Ja-bólintott Harry.
Én akkor nem tudtam, mire gondoljak.Végül is tényleg csak pár órája csókoltam meg Liamot, ez persze nem azt jelenti, hogy járunk.Miért mentem bele ebbe? Miért csábított el a puszta mosolyával? Miért? Meg amit Harry mondott.Mi lesz, ha én is egy lelki roncs leszek, mi lesz ha velem is azt műveli mint azzal a Ginával? Tudtam, tudtam hogy nem ismerem igazából.Nem kellett volna ez az egész.
-Liam-sóhajtottam-kérlek, menj el-mutattam az ajtó felé, mire meglepően rámnézett.
-Ezt most komolyan gondolod? Thalia, a barátnőm vagy!-kiálltott, majd erősen ráncigálni kezdett.
-Engedj el!-ordítottam-nem vagyok a barátnőd.Azt hittem, végre boldog lehetek, de ez is csak pár óráig tartott.Köztünk nem volt semmi, és nem is lesz! Most pedig takarodj innen!-kiabáltam a könnyeimmel küszködve.
-Ennek a féregnek hiszel?-mutatott végig Harryn-hát jó, de te az enyém leszel-suttogott.
-Harry sosem hazudott nekem-csaptam rá az ajtót, majd Harryre néztem-ha ennyire utálod, akkor miért engedted hogy egyáltalán szóba álljon velem?
-Nem tudtam, hogy erre a Liamra gondolsz.Kérlek, ne csinálj többet ilyet.Nem akarom hogy teljesen tökre tegyen-ölelt meg szorosan.
Nem akartam sírni...megint.Túl sokat kell elviselnie Harrynek.Éreztem, hogy igazat mond, tudtam az elejétől, hogy nem akarom ezt.Túl gyors volt minden.
-Ne haragudj-fúrtam a fejemet a nyakába.
-Semmi baj.Talán mégsem nőttél még fel.Anyukádék alig mentem el, te már csinálod a fesztivált-kuncogott.
-Haha-forgattam a szemeimet.
-Mi van a balettal?
-Nem tudom.Mostanában nincs kedvem elmenni az órákra.Úgyhogy talán abbahagyom-pillantottam a földre, miközben nagyot sóhajtottam.
-Te tudod-vonta meg a vállát.
Kopogtak.Ha megint Liam az, akkor esküszöm megölöm.Harry nyitott ajtót, és szinte megsüketültem, olyan vékony hangot hallottam meg az ajtóból.
-Szia cicám!-ugrott a nyakába gondolom Charlotte.
-Hello.Ő itt Thalia-mutatott be, majd kezet akartam vele fogni, de inkább nem tettem, mert undorodva nézett rám.
-Ja, te voltál az, aki miatt elküldött a macim.És ki vagy te? Hm?-húzta meg fájdalmasan szoros, szőke copfját.
-Először is.Itt én lakom, szóval elvárom, hogy ne beszélj így velem.Másodszor is.Harry barátja vagyok, és mély elnézésedet kérem, hogy éppenséggel nem olyan csili-vili életem van, mint neked, és hogy nekem van nagyobb problémám annál, hogy letörik a körmöm-válaszoltam flegmán.
-Hát jó.Úgy látom kemény vetélytársam lesz-mosolygott gonoszul.
-Charlotte, tényleg ne legyél ilyen bunkó hozzá.Egyáltán miért jöttél?-kérdezte Hary, és úgy állt elé, hogy ne lássam a rusnya képét ennek a nőnek.
-Már mindenhol csináltuk, csak itt nem-esett neki Harrynek, mire azonnal közéjük furakodtam.
-Te komolyan azt hiszed, hogy majd itt fogtok lefeküdni? Menj innen! Most!-kiabáltam rá, mire tátott szájjal bámult engem-Harry, választhatsz, hogy ma a legjobb barátoddal filmet nézel, vagy ezzel a cicababával kufircolsz-néztem Harryre.
Mélyen elgondolkozott, ami nagyon megbántott.És akkor olyat tett, amire nem számítottam.Odalépett Charlotte mellé, és elmentek.
Szóval ott maradtam egyedül, senki sem volt velem.Se Liam, se Harry.


2014. január 29., szerda

Chapter 6.

Sziasztok, olvasók!:) Másodjára szólok hozzátok, és hát igen...tegnapra terveztem a részt, ugyanis már hétvégén megvolt a terv, de olyan sok dolog egybejött így ezen a két napon, ráadásul tegnap este nyolcig a suliban voltunk (osztálybuli...fuck yeah!:D) így hullafáradtan jöttem haza.Túl sokáig voltam suliban.:D Szóval itt van, remélem tetszik, és tessék kommentelni, mert nem jön akkor az új rééész!:DD 

-Akkor meg miért sírsz?-tette csípőre a kezét Harry.
-Mert tudom, hogy hazudik-tettem hátra a kezem, és elkezdtem egy kicsit dölöngélni, mert kényelmetlenül éreztem magamat.
Harry értette a célzást.Sokszor hazudott nekem, de mindig volt nyomós oka rá.Aztán már túlságosan is kiismertem, hogy mikor hazudik.Felnéztem az égre, és egyre több vízcsepp érte könnyes arcomat.Harry átkarolt, majd együtt indultunk haza.Már szinte zuhogott, mikor odaértünk a lakáshoz.Megtorpant, elém lépett, és mélyen a szemembe nézett.Megfogta a vállam.
-Winona nem láthat így.Anyud sem-nézett komolyan, mire aprót bólintottam-amúgy nem tudom, miért félted annyira.Alig ismered-mosolygott féloldalasan.
-Féltem, és kész-zártam le a "vitát".
Kicsit lökdösni kellett,  hogy eljussak a járdától az ajtóig.Benyitottam, és Winonát meg anyut láttam, ahogy a kanapén pakolnak a bőröndjükbe.Anya hirtelen felegyenesedett görbe állapotából.
-Csak, hogy itt vagy. Mindjárt megyünk-mondta, miközben egyszer sem nézett rám-oh, szia Harry-mosolygott rá.
-Sajnálom.Nem akartam elkésni.Segíthetek?-léptem oda a testvéremhez, mire erényesen megrázta a fejét.
Hátrébb léptem, és néztem, ahogyan a nagy, piros utazókba pakolják a holmijaikat.Ösztönösen összeszorult a gyomrom, és a szívem szakadt meg.Meg tudom őket érteni, hogy miért mennek el, és tudják azt is, hogy én miért nem megyek el.Nem hagyhatom itt ezt a környéket, túlságosan is a szívemhez nőtt.Apa engem soha, de soha nem bántana, mert ismerem.Remélem a börtönben éli le a hátralévő életét.Nem akartam sírni, főleg nem előttük, nem akartam így elbúcsúzni.Mellettem lévő ablakon át meredtem a tájba.Az eső még mindig zuhogott.
-Mennünk kell-nézett anya a szemembe.
-Sziasztok-öleltem mind a kettőjüket, amire ösztönösen kitört belőlük a zokogás.
-Harry vigyázni fog rád-mondta anya, majd ő áttért Harryhez,hogy beszéljen vele.
-Thalia, mondhatok neked valamit?-szólt Winona, majd arrébb mentünk egy picit-mikor fogod fel, hogy Harry az ideális hozzád? Thal, nagyon szeretlek, ezt te is tudod, de kell neked egy szerelem.És Harry megadná neked azt amire mindig is vágytál-suttogta.
Nem szóltam semmit a döbbenettől, csak bólintottam.Megölelt, majd odament anyához.
-Sziasztok.Legyetek jók!-intettek az ajtóból , majd Harry becsukta az ajtót.
-Hallottam-huppant le a kanapéra.
-Mit?-tettettem a hülyét.
-Thalia, akarsz róla beszélni?
-Nem igazán-húztam el a számat-írok Liamnek.Én ezt nem bírom.Gyorsan előkaptam hát a mobilom, és sebesen írni kezdtem.Hevesen dobogott a szívem, amikor megrezzent a telefonom.Írt.Majd mikor már gondoltam, hogy nincs fent, idegesen téptem a számat.Most akkor nem akar látni, vagy titkol valamit? Szerintem utána kéne járnom.
-Harry, elmegyek Liamhoz-álltam fel, és kezdtem pakolászni.
-Rendben-bólintott, mire felkaptam a fejem.
-Csak ennyi? Semmi "ne menj, mert azt mondta?"-fakadtam ki.
-Én azt honnan tudhattam volna?-röhögött fel-amúgy nagylány vagy már.Egy saját lakással.Alig pár perce a tiéd-vonta meg a vállát.
-Jólvan.Akkor megyek-csuktam be az ajtót.
Az eső már nagyjából elállt, anyáék viszont már nem voltak sehol sem.Elindultam hát Liam lakása felé.Sok érzelem kavargott bennem, köztük a bűntudat, mert azt mondta hogy ne menjek hozzá.De én megteszem.Mert...Szere...NEM! Nem lehetek szerelmes belé.Alig ismerem.Nem tudom, igazából milyen ember.Lépéseim szaporábbak voltak.Mikor odaértem a panelház elé, kifújtam a levegőt, és már mentem is be.A lépcsőt használtam.Mikor felértem, és megláttam a bűvös nyolcas számú ajtót, bekopogtam.Nem nyitottak ajtót.Nyitva volt, úgyhogy bementem.
-Liam!-kiáltottam, de senki.
A pulzusom az egekbe szökött, idegesen kerestem a konyhában, a mosdóban.Egyetlen hely volt, ahova még nem néztem be.A szobájába.Ahogy közelebb értem, vasdarabok ütközését hallottam.Olyat, ami az edzőteremben hallható.Lenyomtam a kilincset, és ott volt Ő.Póló nélkül, háttal nekem idegesen edzett.Nem hallotta, hogy bejövök, így csak bűvöltem a kidolgozott hátát.
-Neki akarok megfelelni, csak neki-mondogatta folyamatosan.
-Kinek?-kérdeztem.Talán túl hangosan.
Mikor meghallotta hangomat, összerezzent, és azt hittem, teljesen ki fog akadni.De nem így történt.Ülő helyzetből bámult engem, némi haraggal.Mikor felállt, és felém fordult, a gombóc ott ugrándozott a torkomban.Izzadt testét kék-lila foltok takarták.Mikor látta a zaklatottságomat, végre megszólalt:
-Sajnálom-lépett közelebb hozzám.
Én még közelebb mentem hozzá, hogy jobban szemügyre vegyem a foltokat.Óvatosan végigsiklottam kezemmel a hasán, mire aprót felszisszent.
-Miért csinálod ezt velem?-remegett a hangom.
-Sajnálom-bökte ki megint.
Két kezem az arcán pihentettem, és mikor már homályosan láttam, homlokomat az övének támasztottam.
-Ígérd meg, hogy többször nem csinálsz ilyet-suttogtam.
-Ígérem-mosolygott.
Ekkor nem éreztem a külvilágot.Nem érdekelt,hogy mit gondol rólam, haragszik vagy örül, akkor nem éreztem.Csak a fájdalmat, amit neki okoztak.Hogy volt képes azokkal verekedni? Nem érte meg! Megcsókoltam.
Először én is meglepődtem cselekedetemen, de amikor ő még közelebb húzott magához, hogy levegő se legyen köztünk, tudtam, hogy tetszik neki.Hogy nem haragszik.El van felejtve.Mikor elváltak ajkaink, nem szóltam semmit, csak a mogyoróbarna szemeket pásztáztam.Most látom, hogy csodálatosak.
-Ezt most miért csináltad?-kérdezte gyöngén, és én pedig nem tudtam válaszolni-tudod mit? Nem kell válasz.Elég, hogy itt vagy nekem-ölelt meg szorosan.
-Aggódtam érted.
-Tudom-bólintott.
Nem is akartam tudni, hogy kik ezek az emberek.Túlságosan  is elfoglalt az, hogy a szívem most nincs annyira kifacsarva, amiért anyáék elmentek.Sokkal jobban tetszik ez az érzés.Hogy végre megtaláltam azt, akivel szívesen leélném az életem.Furcsa ezt kimondani, tekintve azt, hogy alig ismerem,és hogy eddig tűrtőztedtem magam ettől a dologtól.De most már tudom, hogy ez hiába volt.A szerelemnek nem lehet megálljt parancsolni.Ha egyszer jön, akkor nincs megállás.Akár egy pillantás is elég, hogy érezd, ő az igazi, és tudod, hogy mindent megteszel, hogy megkapd, amire vágysz.A viszonzott szerelmet.Hogy ugyanazt érezze irántad, mint te.Csókolózni az esőben, hóban, összebújni egy forrócsoki mellett, romantikus filmet nézni, miközben Ő már nagyon unja, de tudod, hogy végignézi veled...mert szeret.

2014. január 26., vasárnap

Chapter 5


Ez a rész kicsit rövidre sikeredett, de hát ez van.Remélem tetszik!:D






"Nem csinálok baromságot.Ígérem."-Liam


Az ajtón kilépve kerestem Harryt, hogy vajon merre is mehetett.Lesettenkedtem a lépcsőn, majd a kanapénál göndör fürtöket pillantottam meg.Mosolyogva odamentem, és befogtam a két szemét.
-Nincs kedvem viccelődni.Egy kicsit egyedül akartam lenni-mondta, leválasztva arcáról a kezemet.
Lebiggyesztett szájjal álltam elé, megakadályozva, hogy nézze azt.
-Styles, kérlek mond meg, mi volt ez-ültem le mellé, szorosan átkarolva karját.
-Nehéz elviselni, hogy felnőttél-mosolyogva rám pillantott.
-De hát nekem már volt barátom ezelőtt. Liam-mal még csak tegnap találkoztam.És igazából tartozok neki, ugyanis az életemet mentette meg.
-Tudom.És amúgy meg azt a kapcsolatot nézve nem adtam nektek 3 hónapnál többet.És így is volt-kapcsolt adót a tv-n.
-Azt mondod, mi?-ütöttem meg a karját, majd elgondolkodtam-igazad van.Megint-döntöttem hátra a fejemet.
-Később jövök-adott egy puszit az arcomra.
-Máris mész?-kérdeztem tőle, miközben figyeltem minden egyes mozdulatát.
-Megyek a barátnőmhöz-vette fel a kabátját, mire én fújtattam egy sort.
-Menj akkor-duzzogtam.
-Mondtam, hogy később jövök.Talán még be is mutatom neked-kacsintott, majd elhagyta a házat.
Őszintén én nem vagyok kíváncsi rá.Harryt ismerve biztosan egy agyoncicomázott, dús keblű nő lesz az.Sosem volt rendes barátnője.Még mindig a kanapén ülve várakoztam.Hogy mire? Nem tudom.Egyszerűen csak vártam.Aztán beugrott valami.El kéne látogatni a parkba.Olyan régen voltam már ott! Fogtam magam, és a délutáni napsütésben, mosolyogva mendegéltem.Mikor odaértem, leültem egy padra, és kémleltem a kis tavacskát.Kacsák úszkáltak benne, és pár gyerek boldogan etette őket. Körbe-körbe nézelődtem, amikor megpillantottam egy szürke pólós fiút.Ez Liam? Ő mit keres itt?
Szomorúan dobálta be a kavicsokat a tóba.Valami baj van vele? Felálltam, majd újra leültem.Most menjek csak úgy oda, mintha követtem volna?
Kifújtam a levegőt, és egyre közeledtem célomhoz.Nem vett észre, úgyhogy leültem mellé.
-Hát te?-lepődött meg.
-Ide szoktam járni.Miért vagy szomorú?-kérdeztem.
-Most már nincs semmi bajom-mosolygott.
-Velem volt bajod?-vontam fel a szemöldököm.
-Hagyjuk-rázta a fejét.
Újra a tóra pillantottam.Igazából meg tudom érteni, hogy miért szokott ide jönni.Csak rá kell pillantani erre a csodás helyre, és minden gondod, bajod elszáll.Csak hallgatod, ahogy egy-két kósza szél megindítja a vizet, s mintha magával akarna ragadni, s te meg engeded.A víz szaga, a kis halacskák, a kacsák, akik néhány kenyérdarabért kuncsorognak.Szeretem ezt a helyet.A tó körüli fák némi biztonságot sugallnak.Mintha élnének, és azt susogják neked, hogy nem vagy egyedül.És te elhiszed.Mert tudod, hogy valahol a nagy világban sokkal nagyobb baja van valakinek, mint neked.
-Látom, te is el szoktál bambulni, és gondolkodni-törte meg a csendet Liam, mire visszatértem a Földre.
-Igen-bólogattam.Nincs nagyon mondanivalóm neki.
-Az a csók...
-Felejtsük el.Nem történt meg-fejeztem be helyette.Nem vagyok még kész egy kapcsolatra, főleg nem egy ilyenre.
Csak a száját húzta, majd átkarolt, és megölelt.Így csodáltuk tovább a parkot.Meleg ölelése nyugodtsággal töltött el.Liam mindig olyan hirtelen mozdult meg, mindig hátranézett.Amikor már ötödjére csinálta, már én is hátrapillantottam.A mögöttünk lévő padon ült két férfi, akik agyon voltak tetoválva, cigiztek, és tele voltak piercingekkel.Csak egy pillanatra néztem őket, mert a rémülettől ösztönösen visszafordultam.
-K-kik ezek?-suttogtam Liam fülébe halkan.
-Ismerősök.Szerintem most menj haza, van egy kis elintézni valóm-távolodott el tőlem, mire nagyon megijedtem.
Visszahúztam magamhoz.
-Tudom, hogy nem ismerlek alig egy napja,tudom, hogy hülyén fog hangzani, de kérlek, vigyázz magadra, és ne csinálj hülyeséget-adtam egy puszit az arcára.
-Nyugalom.Nem csinálok semmi baromságot.Igyekszem-karolt át.
Egy kicsiny könny szökött a szemembe, majd mikor felálltam, egy utolsót intettem.Nem mertem még egyszer visszanézni, nem akartam látni újra azokat a melákokat.Haza akartam menni, Harry-t akartam, azt szerettem volna, hogy megnyugtasson, hogy öleljen át, és hogy ne azzal a Charlotte-val foglalkozzon.Nem akartam ezt.Gyorsan szedtem a lábaimat, majd mikor már az utcánkban jártam, zokogni kezdtem.Félek, hogy történik vele valami.Hogy nem látom többször.Álltam, és féltem.Senki sem adott támaszt.
-Thalia, mit csinálsz te itt?-éreztem két erős kart a hátamon.
Könnyes szememmel megfordultam, és göndör fürtöket pillantottam meg.
-O-ott volt a parkban, é-és o-ott volt két ember é-és nem tudom m-mi történt vele-borultam a nyakába.
-Ki ez a lány, és miért ölelget?-hallottam meg egy nyávogós hangot Harry mögött.
-Charlotte, menj haza-utasította Harry.
-Mi? Csak így elküldesz?-lepődött meg.
-Menj haza!-kiabált vele Harry.
Peckesen távozott, majd Harry újra engem nézett.Tudta, hogy kiről volt szó.
-Nem kell félteni.Szerintem nem fog velük verekedni.Erős Ő-mondta, mire kipattantak a szemeim.
-Te i-ismered?-döbbentem le.
Harry sóhajtott egyet.
-Tudod, felhívtam a számot.Mondtam neki, hogy vigyázzon rád.És beszélgettünk-mondta.
-Miért küldted el?-átnéztem a válla fölött, és még mindig meglepődve sétálgatott Charlotte.
-Még te mondtad, hogy nem komoly.Sokszor csináltam vele ilyet.Nyugi, kiheveri-röhögött, mire én csak a számat húztam.
-M-most rosszul érzem magam-mondtam, miközben lehunytam a szemem-felhívom.
Az a pár kicsöngés nagyon aggasztott.
-Thal, semmi baj.Itthon vagyok-mondta, majd le is tette.
Én csak lefagyva vettem el a telefont a fülemtől.  Harry választ várva nézett át rajtam.
-Otthon van-suttogtam.

2014. január 23., csütörtök

Chapter 4.

 Hunyorogva nyitottam ki a szememet.A reggeli napsugár bekandikált a függöny mögül, de mikor belenéztem, szinte elvakított.Egy kanapén feküdtem, betakarva.Aztán eszembe jutott a tegnap.Hogy megmentett Liam, hogy megcsókolt egy idegen.Erősen próbáltam nem az előbb említettre koncentrálni, ezért összeszorítottam a szemem.Hangos lépteket hallottam, amire ösztönösen is csukva maradt a szemem.Egyrészt, mert álmos voltam, de nagyon, másrészt meg gondoltam Liam az, és ezért majd megijesztem. Csészék csörömpölését hallottam, gondoltam, kávét csinál.Majd a nagy léptek felém közeledtek, majd meleg arcát éreztem a közelemben.Igyekeztem nem kinyitni a szemem, ám amikor a számra egy apró, lágy csókot lehelt, lefagytam.Azonnal kipattantak a szemeim, és eltoltam magamtól.
-T-te fent vagy?-kérdezte zavarában.
-Igen.Megmagyaráznád, hogy miért csináltad ezt?-kérdeztem, mire lehajtott fejjel mosolygott-hát jó, ha nem kapok választ, inkább el is megyek-lemásztam a díványról, és mivel már fel voltam öltözve, ezért csak fogtam a cuccom, és indultam volna, amikor egy lágy tapintás ütközött a kezemmel.
-Ezt ne felejtsd itt-húzott magához Liam, majd egy cetlit nekem mutatott, és a falzsebembe tette.
Vörös rák fejemmel indultam haza.Megtorpantam a nagy ház előtt, és a számat rágva töprengtem, hogyha nem metróval, akkor vajon mivel induljak haza.Hát, igazából csak a lábaimra hagyatkozhattam, ezért gyalog indultam.Végre, napos idő van! El sem hiszem, olyan régen sütötte meg így az arcomat a nap! Hiányzott az érzés.Újra Liam csókját éreztem ajkaimon.Soha, senki nem csókolt meg ennyire gyengéden, ennyire vigyázóan.Nem! Thalia, nem ismered őt! Nem tudod, milyen ember!
Amíg én a saját fejemben vitatkoztam önmagammal, egy fekete kocsi állt meg mellettem.Ismertem ezt a kocsit.
-Thalia! Szállj be, most!-utasított Harry.Hangján érződött az aggódás, és a komolyság.
-Hogy találtál meg?-csaptam be a kocsi ajtaját.
-Inkább én kérdezek.Hol a francba voltál te egész éjjel? Hmm? -vonta fel a szemöldökét.
-Harry, felnőtt ember vagyok, én szeretném eldönteni, hogy hova megyek és mikor-sóhajtottam.Tudtam, hogyha elmondom neki, hogy igazából mi történt, addig nem nyugszik, amíg meg nem találja az illetőt.
-Tudom, hogy valami más is történt.Kocsikázunk, és elmondod, oké?-hangja nyugodtabb volt.
Nem szóltam semmit, csak hagytam, hogy arra vezessen, amerre akar.Még csendben voltunk, amikor megpillantottam Liam lakását, ahogy egy szál póló nélkül az erkély padkájának támaszkodik.Mélyen a távolba mered, és sóhajtott.Ugyanezt tettem én is.
-Anyukád, és Winona is aggódott érted.Viszont ameddig nem voltál otthon, eldöntötték, hogy az a kis kocsikázás nem volt elég nekik, ezért pár hónapra el szeretnének menni valahova messze, hogy egy kicsit távol legyenek apádtól, és attól, hogy megint felbukkant.Tudják, hogy felnőtt vagy és hogy tudsz saját magadtól is döntéseket hozni, ezért hagynak itt téged.Azt is, hogy téged nem bánthat-törte meg a csendet.
-M-mi?-dadogtam, és egy kis könnycsepp gördült le az arcomon.
Harry kifújta a levegőt, majd amikor talált egy megfelelő helyet, leparkolt.Két nagy keze közé fogta meggyötört arcomat, és mélyen szemembe nézett.Elmélyültem a zöld szemek láttán.Félresöpörte arcomból a hajamat.
-Jól hallottad.De kérlek, mesélj nekem, hogy mi történt.Tudom, hogy történt valami-suttogott.
Elmeséltem neki mindent, és tudtam, mi fog következni.Most egy ideig tombol, hogy hogy hagyhatta ezt, de nem ez történt.
-Feljelentsük?-kérdezte.
-Nem.Ő elintézte-tudta, hogy kit értek ezalatt.
Nem szólt semmit, csak előre nézett.Beindította a kocsi motorját, és hazáig nem is szólt semmit.Az idő is esős, borúsra váltott át.Mintha az idő mindig a hangulatomat tükrözné.Érdekes.Kiszálltam a járgányból, majd amikor megláttam anyut az ajtó előtt, zokogva a nyakába omlottam.
-Harry mindent elmesélt.Megértelek-küszködtem könnyeivel.
-Köszönjük.Holnap indulunk-szorított erősen.
-Ennyire hamar?-toltam el gyengéden magamtól,és a szemébe néztem.
Hátra pillantottam, ahol a nővérem vizslatott.Valószínűleg nem örült neki, hogy eltűntem.
-Hol voltál?-vont kérdőre.
-Hát a helyzet az, hogy a barátnőjénél aludt, és lemerült a telefonja-vakargatta tarkóját Harry.
Winona felváltva nézett rám, és Harryre.Gondolom tudta, hogy ebből egy szó sem igaz.De igazából nem is érdekelte, mert utána karjaiba zárt engem.
-Hiányozni fogsz-suttogtam.
Bementünk a lakásba, ledobtam a cuccaim.
-Szóval én itt leszek egyedül?-kérdeztem.
-Harry meg fog látogatni néha-mosolygott anya, miközben megsimogatott.
Nagyon sóhajtottam, és ránéztem Harryre.Még mindig haragudott rám, és valószínűleg azt próbálta kitalálni, hogy ki is lehet az a Liam.Nem merem még bemutatni neki.Még én sem ismertem ki Liamot.Felsiettem a szobámba, és megnéztem azt a cetlit, amit adott."Hívj fel! Liamxx" és egy telefonszám.A vér a fülemben dobogott, tétováztam, hogy valaha is fel akarnám hívni.Minden esetre lementettem a telefonomba.Mikor valaki kopogott, én a kis cetlit gyorsan eltettem mélyen a fiókomba, hogy még véletlenül se lássa senki.
-Bejöhetek?-dugta be göndör fürtjeit.
Aprót bólintottam, majd belépett, és körbenézett.
-Tegnap egész nap itt vártalak.Itt aludtam nálatok-ült le az ágyra, majd biccentett, jelezve hogy üljek le én is.
-Sajnálom.De Harry, mesélj nekem a barátnődről-néztem rá a tőlem telhető leges legaranyosabb nézésemmel, mire fülig ért a szája.
-Mit akarsz tudni?-dőlt le az ágyra, miközben a lába még a földet érte.
-Mindent-fordultam meg, hogy a hasamon feküdjek.
-Charlotte-nak hívják.Szőke hajú.Szép-vonta meg a vállát.
-Harry, komoly kapcsolat lesz ez?-vontam fel szemöldököm, pont úgy ahogy ő csinálja.
-Nem tudom.Szeretek vele lenni.De veled jobb-adott egy puszit az arcomra-aggódtam érted.Többet ne csinálj ilyet-nézett a szemembe.
-Rendben-csuktam be a szemem, mire a meleg test, ami mellettem volt, eltávolodott.
Körbenézett, a tükörben feltűnően sokat nézte magát, értelemszerűen magát nézegette.Áttért a kis fiókjaimra.
-És ha ott nekem a fehérneműim vannak?-kérdeztem tőle, mielőtt még megnézte volna.
-Azok ott vannak-mutatott a szoba másik sarkában lévő szekrényre.Tátott szájjal néztem őt.Ezek szerint megnézte a cuccaimat? Villantott egy vigyort, és tovább kutakodott.Egyik pillanatban talált egy cetlit.A szívem hevesebben dobogott, féltem, hogy az az Ő cetlije.
-Hívj fel, mi? Thalia, csak okosan-tette le a kis papír darabot.
-Ő egy nagyon aranyos fiú.Gyengéd, nem olyan mint az eddigi fiúm-mondtam, miközben az ujjaimat morzsolgattam.
-Már első éjszaka megtörtént?-emelte fel a hangját.
-Nem...csak...csak azt hitte, alszom, és szájon puszilt-emlékeztem vissza, és beleborzongtam.
-Értem-kirohant az ajtón.
Furcsán néztem a becsapott ajtót.Mi ebben olyan nagy dolog? Féltékeny? Nem tudom, mi történhetett...minden esetre a végére járok...

2014. január 20., hétfő

Chapter 3.

Miután már kitisztult a fejem, kiléptem a nagy épület ajtaján.Enyhén sötét volt, de még nem volt teljesen.Gondoltam, hogy most metróval megyek, mert nincs kedvem sétálni.Lementem a széles lépcsőn, és vártam a metrót.Sok ember tett ugyanígy, kisgyerekek ugrándoztak, és a szüleik kabátját húzogatták, hogy vajon mikor jön a nagy közlekedési jármű.Egyszer csak megpillantottam két piros fényt, és szinte mint egy sikítás, úgy robogott felém.Gyorsan hátrébb léptem, hogy nehogy beszédüljek a sínekhez.Eszméletlen gyorsasága hamarosan lelassult, s megállt.Kinyíltak az ajtók, és szinte mindenki ugyanahhoz az ajtóhoz tömörült.Nem tudom, hogy ez minek tudható be, talán csak az volt közelebb.Amúgy meg úgy illik, hogy először kiengedjük, aki éppen le akarna szállni, és csak utána megyünk mi.De mindegy, az ő dolguk.Tehát én a másik ajtón keresztül léptem be.Szinte senki nem volt, úgyhogy kényelmesen elférhettem.Sosem szeretek leülni, inkább állok.Bezárultak az ajtón, és szélsebesen száguldottunk.Csak pár sárga villanást láttam az ablakon keresztül, semmi mást.Feltűnően bámult egy kicsit nálam idősebb férfi.Idegesen ficánkolni kezdtem, nem szeretem, ha valaki rajtam legelteti a szemét.Elfordultam, hogy ne lássam azt a két sötét szempárt.Reménykedni tudtam csak, hogy nem ott száll le, ahol én.De amikor megálltunk, és egy szőke, igazán nagy tüdőkkel rendelkező nő szállt fel, rögtön őt kezdte el nézni.Jellemző..
Mikor bemondták a következő megállót, kifújtam a levegőt, és végre elmehettem.Még egyszer hátranéztem, hogy biztosan senki nem követ.Kicsit szaporábban szedtem a lábaimat, addig, amíg ki nem jöttem a megállóból.Sötét volt, és egyedül jártam az utcákat.Mögöttem egy árnyékot véltem felfedezni, mire én csak szaporábban vettem a levegőket, és igyekeztem hamar hazaérni.Egyik pillanatban két erős kar fogott meg.
-Azt hitted, hogy nem kaplak el?-suttogta a fülembe az ismeretlen, akinek pia szaga volt.
-Kérlek, ne bánt-remegett a hangom a félelemtől.
-Az első pillantástól már elkábultam-mondogatta tovább-gyere velem.
Elhúzogatott egy sötétebb ház elé, ahol nekinyomott a falnak.Egy pislákoló fény megmutatta a teljes arcát.Megrémültem.Sikítani akartam, de a kezét a számhoz tartotta.Zihálva vártam következő cselekedetét.Amikor már vagy egy perce nézett engem, tudtam, hogy most kell szabadulnom.Erősen kalimpálni kezdtem, és csukott szájjal ordítozni.
-Maradj nyugton, szivi-fogta meg erősen a karomat.Azt hittem hamarosan már ki megy belőle a vérkeringés.
Véglegesen lefogott, és mozdulni sem tudtam.Elvette kezét a számtól, és fejét közelebb helyezte hozzám.Erősen tiltakoztam, ide-oda ingattam a fejem, remélve hogy leszáll rólam.Mikor a jobb oldalamra pillantottam, észrevettem egy lehajtott fejű magas fiút.
-Segítség!-kiabáltam.
Azonnal felkapta a fejét, és mikor meglátta, hogy honnan jött a hang, futásnak eredt.Ezt a férfi is észrevette, majd tétovázva, de durván megcsókolt.Inkább nem is csóknak hívnám, hanem erőszakos smárolásnak.Azonnal ellöktem magam tőle, és enyhén köhögni kezdtem, mivel az ő pia szaga átterjedt rám.A fiú oda jött, megfogta a férfit, és bevitte a közeli sikátorba.Óvatos léptekkel közeledtem a helyhez, ügyelve hogy ne lásson meg senki.Még mindig sokkolva voltam.Soha, de soha többé nem megyek egyedül sehova.Fájdalmas nyögéseket hallottam, amire még jobban ideges lettem, és elkapott a mérhetetlen zokogás.A földre rogytam, és arcomat a tenyerembe temettem.Miért történik velem mindig ilyen? Miért?
Kis idő múlva valaki fölém tornyosult.Mikor elvettem tenyerem a kezemtől, megrezzentem, mert féltem, hogy a tettes van ott.Leguggolt mellém.
-Jól vagy?-kérdezte, miközben megfogta a vállam.
-N-nem-mondtam, mire újra sírni kezdtem.
-Ne sírj, kérlek.Feljössz hozzám, és elmesélsz mindent.Rendben?-hangja olyan megnyugtató és biztató volt.
-R-renben.
Felsegített a földről, majd lassan elkezdtünk sétálni.El sem hiszem.Fél órája még a  metrón voltam, és nem történt velem semmi.Most meg, lesmárolt egy részeg ember, és egy másik mellett sétálgatok, aki felajánlotta, hogy elmegyek hozzá, és hogy mindent elmesélek neki.Hirtelen megtorpantam, és a szemeibe néztem.
-Mi a baj?-kérdezte aggódva.
-Nem mehetek veled.Nem ismerlek-mondtam és a cipőmet kezdtem nézni.
-Figyelj.Ha olyan lennék, mint ő, akkor nem vertem volna meg, és nem vinnélek el hozzám, hogy elmesélj mindent, és hogy megpróbáljak segíteni.
-T-te megverted?-remegett a hangom.
-Nem tehettem mást.Liam vagyok-ráztunk kezet.
-Thalia.
Nem szólt semmit, csak egy biztató mosollyal nyugtázta a válaszomat.Csak csöndben ballagtunk egymás mellett, egyikünk sem szólt semmit.Hirtelen megállt egy magas panel háznál, és kinyitotta az ajtót.Megnyomta a lift gombját,és majdnem a legfelső szintig vitt engem.Kinyílt a rozoga lift, és azon a szinten csak pár darab ajtó volt, és a nyolcas ajtóhoz vitt tovább.Kereste egy ideig a kulcsot, de végül megtalálta.Egy igazi fiús lakásba csöppentem bele, szanaszét a ruhák, de valahogy mégis tiszta volt
-Bocsi a kupiért, nem vártam vendégeket-mondogatta.
Leültünk a kanapéra, majd miközben csinálta a teát (szobakonyhája van), elmeséltem neki mindent töviről hegyire.Még azt is, hogy apám régóta zaklat minket, hogy elrabolta az anyukám és a nővérem, hogy megjelent a legjobb barátom, hogy mi történt pontosan a fickóval.Szegény csak bólogatni tudott minden egyes szavamra, azt hittem már nem is figyel, csak ösztönösen bólogat.
-Akkor neked most jól felfordult az életed röpke pár nap alatt-tette le a teát a kis kávézóasztalra.
-Igen, de most már nyugodt vagyok.Köszönöm, hogy meghallgattál-néztem rá.
Igazából csak most tudtam igazán megnézni, hogy pontosan hogy is néz ki.Barna haj, barna szem.A gyengéim ezek.Csak beszélt, és beszélt, én pedig kizártam minden külső hangot, és csak rá figyeltem.Pontosabban az arcára, mert nem tudom, hogy mit beszélt.Pásztáztam a gyönyörű szemeket, a csodálatos arcot, ami most csak velem foglalkozik.Talán kicsit sokáig is néztem.
-Tetszem neked?-vigyorgott rám,és én pedig égvörös fejjel néztem rá.
-Ha azt mondom, hogy igen, akkor rámenős vagyok, ha azt mondom nem, akkor meg megbántalak.Nincs választásom-gondoltam, hogy okosat mondok, de hiába.
-Engem nem tudsz megbántani egy igennel, vagy egy nemmel-mondta, mire én egy aprót bólintottam-de mesélj kicsit, hogy mit dolgozol, mi a hobbid, vagy ilyesmi.
-Csevegjünk?-kérdeztem csak úgy, mert általában egy fiú nem szokott ilyet csinálni.
-Szeretek beszélgetni olyan társaságban, ahol jól érzem magam-kortyolt egyet a teájába, mire elmosolyodtam.
-Hét éves korom óta balettozom.Ennek élek, úgyhogy mondhatjuk hogy ez a hobbim is.Rengeteg fellépésem volt már,de még mindig úgy izgulok, amikor felmegyek a színpadra.El sem tudod képzelni-meséltem neki,ő meg csak vigyorogva hallgatott-És te?
-Én? Hagyjuk-legyintett.
-Tudni szeretném-fordultam át egész testemmel, hogy jobban lássam őt.
-Nem akarok róla beszélni-fintorgott, majd felállt.
Szerintem valami nagy baj lehet.Olyan múltja van, amit nem akar újra átélni? Mindegy, inkább nem is akarom tudni.Lehajtottam a fejem a kanapéra, majd elnyomott az álom.

2014. január 17., péntek

Chapter 2.

-Azért, mert...-s újra zokogni kezdett Winona.
-Azért, mert aludtál-mondta anya.
Összehúzott szemöldökkel meredtem rájuk.Csak azért, mert aludtam?! Itt valami másnak kellett történnie.Igazából, nem is tudtam sokat foglalkozni a gondolataimmal.A nővérem erősen sokk hatása alatt volt.De semmi képpen nem akart orvoshoz menni.Volt a közelben még egy rendőr autó, amibe betessékeltek minket.Anya előre, s mi ketten meg hátra.Csak néztem az elsuhanó fákat, a tájat.Megnyugtató volt.Nővérem is abbahagyta a sírást, és ő is az ablakon kifelé bámult.Még mindig nem tudom, mitől ilyen ideges.De talán nem is akarom tudni.Most az egyszer.Be kell látnom, hogy nem mindig kell mindent tudnunk ahhoz, hogy átérezzük a másik fájdalmát, helyzetét.Az egyik keze az ülésen pihent, még a másikkal az üvegen volt.Erősen megfogtam a kezét, majd kissé megrezzent érintésemtől.Egy biztató mosolyt mutattam, mire ő is így tett.Az út további részében fogtam a kezét, egy pillanatra se engedtem el.A rendőr még beszélt pár percet anyával, hogy mikor is menjenek majd el a rendőrségre.
****

Másnap reggel anyáék elmentek a rendőrségre, és elvileg késő délutánig nem is fogom látni őket.Aztán az a tegnapi feszültség, ami bennem volt, akkor tört ki, amikor a születésnapomra kapott plüsst szorongattam az ágyamon.Hangosan zokogtam, amíg nem csöngetett valaki.Még piros, s kisírt szemmel indultam le a lépcsőn, lassan haladva.Szipogva nyitottam ki az ajtót, s a látvány ledöbbentett.Ott állt az ajtó előtt Ő. Harry, a legjobb barátom.Furcsán nézett rám, valószínűleg észrevette, hogy sírtam.
-H-Harry?-dadogtam a döbbenettől.
Nem szólt semmit,csak magához húzott,és szorosan megölelt.Két éve nem láttam, és csak sms-t küldött nekem.
-Megjöttem-suttogta a fülembe, majd egy puszit nyomott könnyes arcomra-miért sírtál? Mi történt? Mesélj, kérlek-mondta lágy, rekedtes hangon.
Teljesen otthonosan jött be, majd ledobta magát a kanapéra.Körbenézett, majd gondolom nosztalgiázott egy kicsit.Rég volt már itt.Hiányzott.
Leültem vele szembe, és mindent elmeséltem neki. Harry az egyetlen, akinek elmondok bármit a családomon kívül.Komoly arccal hallgatta végig a mondandómat, majd mikor megemlítettem apám nevét, a szemét düh árasztotta el.Apám és Ő sosem voltak jóban.Mindig feszültség volt köztük.
-Sajnálom-simította meg a karomat.
-Felejtsük el.Engem már nem érdekel ő.Engem csak ti érdekeltek-mondtam-de mesélj, milyen volt Kanadában?
-Sokszor mondtam már, hogy hideg volt.Ragadtak rám a nők-dőlt hátra a fotelben, keresztbe tett lábbal, és kisfiús vigyorral.
Két napja nem mosolyogtam ennyire.Jó volt újra látni, újra hallani a hangját, a vicceit.Hiányzott.
-Ezen kívül?-érdeklődtem.
-Hát, a munka kemény volt.Napi 12 óra, még vasárnap is.Az ünnepekre sem jöttem haza, kellett a pénz-húzta el a száját.
-És akkor mikor ünnepeltétek meg a karácsonyt?
-Hétvégén-mondta egyszerűen.
-Most szerda van.Te már itt vagy 3.napja,és nem szóltál nekem?-ütöttem bele a karjába, mire felröhögve megsimította az előbb említett részt.
-Azért nem szóltam, mert meglepetést akartam.De hogy állsz a balettal?
-Egész jól megy.Utoljára tegnap előtt léptem fel-vontam meg a vállam.
Ő nem szólt semmit, csak krákogott, és a torkát fogta.Mikor leesett, hogy mi a probléma, komótosan feltápászkodtam a fotelból,és a konyha felé vettem az irányt.Kinyitottam a konyhaszekrényt,és kivettem egy nekem tetsző poharat.Lassan engedtem meg a hideg vizet, és mikor Harry erősebben kezdett köhögni, tudtam, hogy sietni kell.Elmosolyodva kuncogtam, és odavittem az italt Harryhez.Mivel nekem már az asztalon volt a poharam, így én abból kezdtem inni.Harry felhörpintette az italt, majd letette a poharat.Összekulcsolt kézzel nézett engem.
-Van barátnőm-mondta ki,mire nekem akaratlanul is megakadt a torkomon a folyadék.
Azt hittem, ott helyben fulladok meg.Akaratlanul is könnyezni kezdtem, egyrészt azért, mert barátnője van már gondolom nem egy napja, másrészt meg mindjárt itt fogok helyben megfulladni.Megütögette egy kicsit a hátamat,mire kissé elmúlt az előbbi bajom.
-Nem hittem volna, hogy így ki fogsz rajta akadni-ráncolta össze szemöldökét.
-Azt mondtad, hogy soha többé nem akarsz barátnőt-emlékeztettem, amikor még Lilly szakított vele.
-Tudom.De nem parancsolhatok az érzéseimnek-mondta, majd ránézett az órájára, s elkerekedett szemmel bámulta a műszert-Thal, rohannom kell-adott egy gyors puszit az arcomra, és már ott sem volt.
Ott hagyott engem a keserű tudattal, hogy barátnője van.Igen, én csak a legjobb barátja vagyok, de akkor is sokkolt.Nem mondta el rögtön, csak akkor amikor hazaért.Kicsit bántott a dolog.A legjobb barátok mindent megbeszélnek, nem?Én is elmondtam neki, ha volt egy barátom.Na,jó, igazából egy barátom volt,de azzal még csókolózni is rossz volt.A szakításunk után meg persze vissza akart szerezni, lépten-nyomon követett engem, de Harry megállította, azóta nem keres.Aztán eszembe jutott, hogy el kéne menni a táncterembe.Felöltöztem hát az évszaknak megfelelően, s már indultam is.Ilyenkor nagyon kihalt egész London, alig lézeng pár ember az utcákon.Az eső is már kezdett csepegni, pedig már majdnem a célnál voltam.Futásnak eredtek a lábaim, de elkapott a zord idő.Kicsit vizes hajjal intettem Georgenak, a portásnak, majd bementem a táncterembe.Senki nem volt ott.Egy árva lélek sem.Bementem az öltözőbe,majd immáron kész balettfelszerelésben álltam.A tükör előtt bámulva magamat kezdtem el a kecses lépteket.Majd mikor már elkapott a hév, már a magam fantáziája után eredtem, pördültem, fordultam ameddig csak bírtam.Széles mosoly ült az arcomra.Én igazából, ha csak úgy táncolni jövök ide, akkor sosem hallgatok zenét.Sosem a zenére akarok koncentrálni, csak arra, hogy ma mit tudok kihozni magamból.Nem kell hozzá semmilyen küldő hang, csak a belső ami igazán fontos.Hogy mit érzel ott bent, amikor bármit is csinálsz.Bármilyen szenvedélynek élhetsz, legyen az festés, fodrászat vagy éppen a balett.Mindig a magad útját kell járnod.Sosem szabad, hogy más irányítson téged, mert akkor csak rossz irányba fordulhatsz...