Chapter 3.

Miután már kitisztult a fejem, kiléptem a nagy épület ajtaján.Enyhén sötét volt, de még nem volt teljesen.Gondoltam, hogy most metróval megyek, mert nincs kedvem sétálni.Lementem a széles lépcsőn, és vártam a metrót.Sok ember tett ugyanígy, kisgyerekek ugrándoztak, és a szüleik kabátját húzogatták, hogy vajon mikor jön a nagy közlekedési jármű.Egyszer csak megpillantottam két piros fényt, és szinte mint egy sikítás, úgy robogott felém.Gyorsan hátrébb léptem, hogy nehogy beszédüljek a sínekhez.Eszméletlen gyorsasága hamarosan lelassult, s megállt.Kinyíltak az ajtók, és szinte mindenki ugyanahhoz az ajtóhoz tömörült.Nem tudom, hogy ez minek tudható be, talán csak az volt közelebb.Amúgy meg úgy illik, hogy először kiengedjük, aki éppen le akarna szállni, és csak utána megyünk mi.De mindegy, az ő dolguk.Tehát én a másik ajtón keresztül léptem be.Szinte senki nem volt, úgyhogy kényelmesen elférhettem.Sosem szeretek leülni, inkább állok.Bezárultak az ajtón, és szélsebesen száguldottunk.Csak pár sárga villanást láttam az ablakon keresztül, semmi mást.Feltűnően bámult egy kicsit nálam idősebb férfi.Idegesen ficánkolni kezdtem, nem szeretem, ha valaki rajtam legelteti a szemét.Elfordultam, hogy ne lássam azt a két sötét szempárt.Reménykedni tudtam csak, hogy nem ott száll le, ahol én.De amikor megálltunk, és egy szőke, igazán nagy tüdőkkel rendelkező nő szállt fel, rögtön őt kezdte el nézni.Jellemző..
Mikor bemondták a következő megállót, kifújtam a levegőt, és végre elmehettem.Még egyszer hátranéztem, hogy biztosan senki nem követ.Kicsit szaporábban szedtem a lábaimat, addig, amíg ki nem jöttem a megállóból.Sötét volt, és egyedül jártam az utcákat.Mögöttem egy árnyékot véltem felfedezni, mire én csak szaporábban vettem a levegőket, és igyekeztem hamar hazaérni.Egyik pillanatban két erős kar fogott meg.

-Azt hitted, hogy nem kaplak el?-suttogta a fülembe az ismeretlen, akinek pia szaga volt.

-Kérlek, ne bánt-remegett a hangom a félelemtől.

-Az első pillantástól már elkábultam-mondogatta tovább-gyere velem.

Elhúzogatott egy sötétebb ház elé, ahol nekinyomott a falnak.Egy pislákoló fény megmutatta a teljes arcát.Megrémültem.Sikítani akartam, de a kezét a számhoz tartotta.Zihálva vártam következő cselekedetét.Amikor már vagy egy perce nézett engem, tudtam, hogy most kell szabadulnom.Erősen kalimpálni kezdtem, és csukott szájjal ordítozni.
-Maradj nyugton, szivi-fogta meg erősen a karomat.Azt hittem hamarosan már ki megy belőle a vérkeringés.
Véglegesen lefogott, és mozdulni sem tudtam.Elvette kezét a számtól, és fejét közelebb helyezte hozzám.Erősen tiltakoztam, ide-oda ingattam a fejem, remélve hogy leszáll rólam.Mikor a jobb oldalamra pillantottam, észrevettem egy lehajtott fejű magas fiút.

-Segítség!-kiabáltam.

Azonnal felkapta a fejét, és mikor meglátta, hogy honnan jött a hang, futásnak eredt.Ezt a férfi is észrevette, majd tétovázva, de durván megcsókolt.Inkább nem is csóknak hívnám, hanem erőszakos smárolásnak.Azonnal ellöktem magam tőle, és enyhén köhögni kezdtem, mivel az ő pia szaga átterjedt rám.A fiú oda jött, megfogta a férfit, és bevitte a közeli sikátorba.Óvatos léptekkel közeledtem a helyhez, ügyelve hogy ne lásson meg senki.Még mindig sokkolva voltam.Soha, de soha többé nem megyek egyedül sehova.Fájdalmas nyögéseket hallottam, amire még jobban ideges lettem, és elkapott a mérhetetlen zokogás.A földre rogytam, és arcomat a tenyerembe temettem.Miért történik velem mindig ilyen? Miért?
Kis idő múlva valaki fölém tornyosult.Mikor elvettem tenyerem a kezemtől, megrezzentem, mert féltem, hogy a tettes van ott.Leguggolt mellém.

-Jól vagy?-kérdezte, miközben megfogta a vállam.

-N-nem-mondtam, mire újra sírni kezdtem.

-Ne sírj, kérlek.Feljössz hozzám, és elmesélsz mindent.Rendben?-hangja olyan megnyugtató és biztató volt.

-R-renben.

Felsegített a földről, majd lassan elkezdtünk sétálni.El sem hiszem.Fél órája még a  metrón voltam, és nem történt velem semmi.Most meg, lesmárolt egy részeg ember, és egy másik mellett sétálgatok, aki felajánlotta, hogy elmegyek hozzá, és hogy mindent elmesélek neki.Hirtelen megtorpantam, és a szemeibe néztem.

-Mi a baj?-kérdezte aggódva.

-Nem mehetek veled.Nem ismerlek-mondtam és a cipőmet kezdtem nézni.

-Figyelj.Ha olyan lennék, mint ő, akkor nem vertem volna meg, és nem vinnélek el hozzám, hogy elmesélj mindent, és hogy megpróbáljak segíteni.

-T-te megverted?-remegett a hangom.

-Nem tehettem mást.Liam vagyok-ráztunk kezet.

-Thalia.

Nem szólt semmit, csak egy biztató mosollyal nyugtázta a válaszomat.Csak csöndben ballagtunk egymás mellett, egyikünk sem szólt semmit.Hirtelen megállt egy magas panel háznál, és kinyitotta az ajtót.Megnyomta a lift gombját,és majdnem a legfelső szintig vitt engem.Kinyílt a rozoga lift, és azon a szinten csak pár darab ajtó volt, és a nyolcas ajtóhoz vitt tovább.Kereste egy ideig a kulcsot, de végül megtalálta.Egy igazi fiús lakásba csöppentem bele, szanaszét a ruhák, de valahogy mégis tiszta volt
-Bocsi a kupiért, nem vártam vendégeket-mondogatta.
Leültünk a kanapéra, majd miközben csinálta a teát (szobakonyhája van), elmeséltem neki mindent töviről hegyire.Még azt is, hogy apám régóta zaklat minket, hogy elrabolta az anyukám és a nővérem, hogy megjelent a legjobb barátom, hogy mi történt pontosan a fickóval.Szegény csak bólogatni tudott minden egyes szavamra, azt hittem már nem is figyel, csak ösztönösen bólogat.
-Akkor neked most jól felfordult az életed röpke pár nap alatt-tette le a teát a kis kávézóasztalra.
-Igen, de most már nyugodt vagyok.Köszönöm, hogy meghallgattál-néztem rá.
Igazából csak most tudtam igazán megnézni, hogy pontosan hogy is néz ki.Barna haj, barna szem.A gyengéim ezek.Csak beszélt, és beszélt, én pedig kizártam minden külső hangot, és csak rá figyeltem.Pontosabban az arcára, mert nem tudom, hogy mit beszélt.Pásztáztam a gyönyörű szemeket, a csodálatos arcot, ami most csak velem foglalkozik.Talán kicsit sokáig is néztem.
-Tetszem neked?-vigyorgott rám,és én pedig égvörös fejjel néztem rá.
-Ha azt mondom, hogy igen, akkor rámenős vagyok, ha azt mondom nem, akkor meg megbántalak.Nincs választásom-gondoltam, hogy okosat mondok, de hiába.
-Engem nem tudsz megbántani egy igennel, vagy egy nemmel-mondta, mire én egy aprót bólintottam-de mesélj kicsit, hogy mit dolgozol, mi a hobbid, vagy ilyesmi.
-Csevegjünk?-kérdeztem csak úgy, mert általában egy fiú nem szokott ilyet csinálni.
-Szeretek beszélgetni olyan társaságban, ahol jól érzem magam-kortyolt egyet a teájába, mire elmosolyodtam.
-Hét éves korom óta balettozom.Ennek élek, úgyhogy mondhatjuk hogy ez a hobbim is.Rengeteg fellépésem volt már,de még mindig úgy izgulok, amikor felmegyek a színpadra.El sem tudod képzelni-meséltem neki,ő meg csak vigyorogva hallgatott-És te?
-Én? Hagyjuk-legyintett.
-Tudni szeretném-fordultam át egész testemmel, hogy jobban lássam őt.
-Nem akarok róla beszélni-fintorgott, majd felállt.
Szerintem valami nagy baj lehet.Olyan múltja van, amit nem akar újra átélni? Mindegy, inkább nem is akarom tudni.Lehajtottam a fejem a kanapéra, majd elnyomott az álom.