Prologue

Elkezdődött a zene.A lábam akaratlanul is megmozdult, s szinte egyszerre mozogtam a zenével.A sok próba meghozta gyümölcsét.A mosoly az arcomra ült, majd a tánc közben végigmértem a közönséget.Több,mint ötszáz ember figyelte kecses lépéseimet, de így is kifigyeltem egyet.Édesanyám testvéremmel az első sorban fülig érő vigyorral bámult.Ők a mindeneim.Csak ők maradtak számomra, na meg a balett.7 éves korom óta élek ennek a szenvedélynek, s ez a tűz, amit most is érzek a tánc iránt, ugyanolyan, mint amikor leges legelőször léptem színpadra.Az emberben ilyenkor mindig megvan az a bizonyos "egészséges félelem", bár a legtöbbször mindig jól sül el.Mélyen meghajoltam, majd huhogások, és vastaps közepette pár szál rózsát dobtak elém.Felvettem egyet, majd mélyen beleszagoltam.Újra a több száz szempár felé meredtem, intettem egyet, és kirohantam a színpadról.Elismerő mosolyokat kaptam el a tekintetemmel, majd bementem az öltözőmbe.Éppen a kontyomat engedtem ki, amikor kopogást hallottam.

-Thalia, csodálatos voltál-ugrott a nyakamba imádott testvérem, Winona.
-Köszönöm-suttogtam, majd megerősítettem ölelésünket-anya?-kérdeztem elengedve, de még mindig a karját fogtam.

-Sietett.

Csak megforgattam szemeimet, mire ő elfordította a fejét, afféle "Tudod, hogy miért" stílusban.Anya egy kórházban dolgozik, és bármelyik pillanatban hívhatják.Még ilyenkor is.Kicsit fáj, de be kell látnom, hogy Winonanak igaza van.Hogy apám hol van?Elment. Itt hagyott minket 2 éve. Utálom őt.De ő volt mindig a legizgatottabb, amikor az előadásaimról volt szó.Megálltam, s megfordultam, hogy még egy pillantást vegyek az öltözőmre.Mindig itt várt engem ,egy hatalmas csokorral.De amikor elment, egyre kevesebbszer jött, aztán már nem is érdeklődött a hogylétünk felől.Lesütöttem a szemem, s egy kövér könnycsepp gördült le az arcomon.Tenyerembe temettem arcomat,Wino pedig mögöttem megfogta a vállam, s gyengéden elhúzott.Ő az, aki mindig tudja, hogy mi a helyzet velem.Sosem kérdőjelezett meg.