-Akkor meg miért sírsz?-tette csípőre a kezét Harry.
-Mert tudom, hogy hazudik-tettem hátra a kezem, és elkezdtem egy kicsit dölöngélni, mert kényelmetlenül éreztem magamat.
Harry értette a célzást.Sokszor hazudott nekem, de mindig volt nyomós oka rá.Aztán már túlságosan is kiismertem, hogy mikor hazudik.Felnéztem az égre, és egyre több vízcsepp érte könnyes arcomat.Harry átkarolt, majd együtt indultunk haza.Már szinte zuhogott, mikor odaértünk a lakáshoz.Megtorpant, elém lépett, és mélyen a szemembe nézett.Megfogta a vállam.
-Winona nem láthat így.Anyud sem-nézett komolyan, mire aprót bólintottam-amúgy nem tudom, miért félted annyira.Alig ismered-mosolygott féloldalasan.
-Féltem, és kész-zártam le a "vitát".
Kicsit lökdösni kellett, hogy eljussak a járdától az ajtóig.Benyitottam, és Winonát meg anyut láttam, ahogy a kanapén pakolnak a bőröndjükbe.Anya hirtelen felegyenesedett görbe állapotából.
Kicsit lökdösni kellett, hogy eljussak a járdától az ajtóig.Benyitottam, és Winonát meg anyut láttam, ahogy a kanapén pakolnak a bőröndjükbe.Anya hirtelen felegyenesedett görbe állapotából.
-Csak, hogy itt vagy. Mindjárt megyünk-mondta, miközben egyszer sem nézett rám-oh, szia Harry-mosolygott rá.
-Sajnálom.Nem akartam elkésni.Segíthetek?-léptem oda a testvéremhez, mire erényesen megrázta a fejét.
Hátrébb léptem, és néztem, ahogyan a nagy, piros utazókba pakolják a holmijaikat.Ösztönösen összeszorult a gyomrom, és a szívem szakadt meg.Meg tudom őket érteni, hogy miért mennek el, és tudják azt is, hogy én miért nem megyek el.Nem hagyhatom itt ezt a környéket, túlságosan is a szívemhez nőtt.Apa engem soha, de soha nem bántana, mert ismerem.Remélem a börtönben éli le a hátralévő életét.Nem akartam sírni, főleg nem előttük, nem akartam így elbúcsúzni.Mellettem lévő ablakon át meredtem a tájba.Az eső még mindig zuhogott.
-Mennünk kell-nézett anya a szemembe.
-Sajnálom.Nem akartam elkésni.Segíthetek?-léptem oda a testvéremhez, mire erényesen megrázta a fejét.
Hátrébb léptem, és néztem, ahogyan a nagy, piros utazókba pakolják a holmijaikat.Ösztönösen összeszorult a gyomrom, és a szívem szakadt meg.Meg tudom őket érteni, hogy miért mennek el, és tudják azt is, hogy én miért nem megyek el.Nem hagyhatom itt ezt a környéket, túlságosan is a szívemhez nőtt.Apa engem soha, de soha nem bántana, mert ismerem.Remélem a börtönben éli le a hátralévő életét.Nem akartam sírni, főleg nem előttük, nem akartam így elbúcsúzni.Mellettem lévő ablakon át meredtem a tájba.Az eső még mindig zuhogott.
-Mennünk kell-nézett anya a szemembe.
-Sziasztok-öleltem mind a kettőjüket, amire ösztönösen kitört belőlük a zokogás.
-Harry vigyázni fog rád-mondta anya, majd ő áttért Harryhez,hogy beszéljen vele.
-Thalia, mondhatok neked valamit?-szólt Winona, majd arrébb mentünk egy picit-mikor fogod fel, hogy Harry az ideális hozzád? Thal, nagyon szeretlek, ezt te is tudod, de kell neked egy szerelem.És Harry megadná neked azt amire mindig is vágytál-suttogta.
Nem szóltam semmit a döbbenettől, csak bólintottam.Megölelt, majd odament anyához.
-Sziasztok.Legyetek jók!-intettek az ajtóból , majd Harry becsukta az ajtót.
-Hallottam-huppant le a kanapéra.
-Mit?-tettettem a hülyét.
-Thalia, akarsz róla beszélni?
-Nem igazán-húztam el a számat-írok Liamnek.Én ezt nem bírom.Gyorsan előkaptam hát a mobilom, és sebesen írni kezdtem.Hevesen dobogott a szívem, amikor megrezzent a telefonom.Írt.Majd mikor már gondoltam, hogy nincs fent, idegesen téptem a számat.Most akkor nem akar látni, vagy titkol valamit? Szerintem utána kéne járnom.
-Harry, elmegyek Liamhoz-álltam fel, és kezdtem pakolászni.
-Rendben-bólintott, mire felkaptam a fejem.
-Csak ennyi? Semmi "ne menj, mert azt mondta?"-fakadtam ki.
-Én azt honnan tudhattam volna?-röhögött fel-amúgy nagylány vagy már.Egy saját lakással.Alig pár perce a tiéd-vonta meg a vállát.
-Jólvan.Akkor megyek-csuktam be az ajtót.
Az eső már nagyjából elállt, anyáék viszont már nem voltak sehol sem.Elindultam hát Liam lakása felé.Sok érzelem kavargott bennem, köztük a bűntudat, mert azt mondta hogy ne menjek hozzá.De én megteszem.Mert...Szere...NEM! Nem lehetek szerelmes belé.Alig ismerem.Nem tudom, igazából milyen ember.Lépéseim szaporábbak voltak.Mikor odaértem a panelház elé, kifújtam a levegőt, és már mentem is be.A lépcsőt használtam.Mikor felértem, és megláttam a bűvös nyolcas számú ajtót, bekopogtam.Nem nyitottak ajtót.Nyitva volt, úgyhogy bementem.
-Liam!-kiáltottam, de senki.
A pulzusom az egekbe szökött, idegesen kerestem a konyhában, a mosdóban.Egyetlen hely volt, ahova még nem néztem be.A szobájába.Ahogy közelebb értem, vasdarabok ütközését hallottam.Olyat, ami az edzőteremben hallható.Lenyomtam a kilincset, és ott volt Ő.Póló nélkül, háttal nekem idegesen edzett.Nem hallotta, hogy bejövök, így csak bűvöltem a kidolgozott hátát.
-Neki akarok megfelelni, csak neki-mondogatta folyamatosan.
-Kinek?-kérdeztem.Talán túl hangosan.
Mikor meghallotta hangomat, összerezzent, és azt hittem, teljesen ki fog akadni.De nem így történt.Ülő helyzetből bámult engem, némi haraggal.Mikor felállt, és felém fordult, a gombóc ott ugrándozott a torkomban.Izzadt testét kék-lila foltok takarták.Mikor látta a zaklatottságomat, végre megszólalt:
-Sajnálom-lépett közelebb hozzám.
Én még közelebb mentem hozzá, hogy jobban szemügyre vegyem a foltokat.Óvatosan végigsiklottam kezemmel a hasán, mire aprót felszisszent.
-Miért csinálod ezt velem?-remegett a hangom.
-Sajnálom-bökte ki megint.
Két kezem az arcán pihentettem, és mikor már homályosan láttam, homlokomat az övének támasztottam.
-Ígérd meg, hogy többször nem csinálsz ilyet-suttogtam.
-Ígérem-mosolygott.
Ekkor nem éreztem a külvilágot.Nem érdekelt,hogy mit gondol rólam, haragszik vagy örül, akkor nem éreztem.Csak a fájdalmat, amit neki okoztak.Hogy volt képes azokkal verekedni? Nem érte meg! Megcsókoltam.
Először én is meglepődtem cselekedetemen, de amikor ő még közelebb húzott magához, hogy levegő se legyen köztünk, tudtam, hogy tetszik neki.Hogy nem haragszik.El van felejtve.Mikor elváltak ajkaink, nem szóltam semmit, csak a mogyoróbarna szemeket pásztáztam.Most látom, hogy csodálatosak.
-Ezt most miért csináltad?-kérdezte gyöngén, és én pedig nem tudtam válaszolni-tudod mit? Nem kell válasz.Elég, hogy itt vagy nekem-ölelt meg szorosan.
-Aggódtam érted.
-Tudom-bólintott.
Nem is akartam tudni, hogy kik ezek az emberek.Túlságosan is elfoglalt az, hogy a szívem most nincs annyira kifacsarva, amiért anyáék elmentek.Sokkal jobban tetszik ez az érzés.Hogy végre megtaláltam azt, akivel szívesen leélném az életem.Furcsa ezt kimondani, tekintve azt, hogy alig ismerem,és hogy eddig tűrtőztedtem magam ettől a dologtól.De most már tudom, hogy ez hiába volt.A szerelemnek nem lehet megálljt parancsolni.Ha egyszer jön, akkor nincs megállás.Akár egy pillantás is elég, hogy érezd, ő az igazi, és tudod, hogy mindent megteszel, hogy megkapd, amire vágysz.A viszonzott szerelmet.Hogy ugyanazt érezze irántad, mint te.Csókolózni az esőben, hóban, összebújni egy forrócsoki mellett, romantikus filmet nézni, miközben Ő már nagyon unja, de tudod, hogy végignézi veled...mert szeret.
-Nem igazán-húztam el a számat-írok Liamnek.Én ezt nem bírom.Gyorsan előkaptam hát a mobilom, és sebesen írni kezdtem.Hevesen dobogott a szívem, amikor megrezzent a telefonom.Írt.Majd mikor már gondoltam, hogy nincs fent, idegesen téptem a számat.Most akkor nem akar látni, vagy titkol valamit? Szerintem utána kéne járnom.
-Harry, elmegyek Liamhoz-álltam fel, és kezdtem pakolászni.
-Rendben-bólintott, mire felkaptam a fejem.
-Csak ennyi? Semmi "ne menj, mert azt mondta?"-fakadtam ki.
-Én azt honnan tudhattam volna?-röhögött fel-amúgy nagylány vagy már.Egy saját lakással.Alig pár perce a tiéd-vonta meg a vállát.
-Jólvan.Akkor megyek-csuktam be az ajtót.
Az eső már nagyjából elállt, anyáék viszont már nem voltak sehol sem.Elindultam hát Liam lakása felé.Sok érzelem kavargott bennem, köztük a bűntudat, mert azt mondta hogy ne menjek hozzá.De én megteszem.Mert...Szere...NEM! Nem lehetek szerelmes belé.Alig ismerem.Nem tudom, igazából milyen ember.Lépéseim szaporábbak voltak.Mikor odaértem a panelház elé, kifújtam a levegőt, és már mentem is be.A lépcsőt használtam.Mikor felértem, és megláttam a bűvös nyolcas számú ajtót, bekopogtam.Nem nyitottak ajtót.Nyitva volt, úgyhogy bementem.
-Liam!-kiáltottam, de senki.
A pulzusom az egekbe szökött, idegesen kerestem a konyhában, a mosdóban.Egyetlen hely volt, ahova még nem néztem be.A szobájába.Ahogy közelebb értem, vasdarabok ütközését hallottam.Olyat, ami az edzőteremben hallható.Lenyomtam a kilincset, és ott volt Ő.Póló nélkül, háttal nekem idegesen edzett.Nem hallotta, hogy bejövök, így csak bűvöltem a kidolgozott hátát.
-Neki akarok megfelelni, csak neki-mondogatta folyamatosan.
-Kinek?-kérdeztem.Talán túl hangosan.
Mikor meghallotta hangomat, összerezzent, és azt hittem, teljesen ki fog akadni.De nem így történt.Ülő helyzetből bámult engem, némi haraggal.Mikor felállt, és felém fordult, a gombóc ott ugrándozott a torkomban.Izzadt testét kék-lila foltok takarták.Mikor látta a zaklatottságomat, végre megszólalt:
-Sajnálom-lépett közelebb hozzám.
Én még közelebb mentem hozzá, hogy jobban szemügyre vegyem a foltokat.Óvatosan végigsiklottam kezemmel a hasán, mire aprót felszisszent.
-Miért csinálod ezt velem?-remegett a hangom.
-Sajnálom-bökte ki megint.
Két kezem az arcán pihentettem, és mikor már homályosan láttam, homlokomat az övének támasztottam.
-Ígérd meg, hogy többször nem csinálsz ilyet-suttogtam.
-Ígérem-mosolygott.
Ekkor nem éreztem a külvilágot.Nem érdekelt,hogy mit gondol rólam, haragszik vagy örül, akkor nem éreztem.Csak a fájdalmat, amit neki okoztak.Hogy volt képes azokkal verekedni? Nem érte meg! Megcsókoltam.
Először én is meglepődtem cselekedetemen, de amikor ő még közelebb húzott magához, hogy levegő se legyen köztünk, tudtam, hogy tetszik neki.Hogy nem haragszik.El van felejtve.Mikor elváltak ajkaink, nem szóltam semmit, csak a mogyoróbarna szemeket pásztáztam.Most látom, hogy csodálatosak.
-Ezt most miért csináltad?-kérdezte gyöngén, és én pedig nem tudtam válaszolni-tudod mit? Nem kell válasz.Elég, hogy itt vagy nekem-ölelt meg szorosan.
-Aggódtam érted.
-Tudom-bólintott.
Nem is akartam tudni, hogy kik ezek az emberek.Túlságosan is elfoglalt az, hogy a szívem most nincs annyira kifacsarva, amiért anyáék elmentek.Sokkal jobban tetszik ez az érzés.Hogy végre megtaláltam azt, akivel szívesen leélném az életem.Furcsa ezt kimondani, tekintve azt, hogy alig ismerem,és hogy eddig tűrtőztedtem magam ettől a dologtól.De most már tudom, hogy ez hiába volt.A szerelemnek nem lehet megálljt parancsolni.Ha egyszer jön, akkor nincs megállás.Akár egy pillantás is elég, hogy érezd, ő az igazi, és tudod, hogy mindent megteszel, hogy megkapd, amire vágysz.A viszonzott szerelmet.Hogy ugyanazt érezze irántad, mint te.Csókolózni az esőben, hóban, összebújni egy forrócsoki mellett, romantikus filmet nézni, miközben Ő már nagyon unja, de tudod, hogy végignézi veled...mert szeret.
Nagyonjo en nem tudnek donteni harry es liam kozott *o*
VálaszTörlés